Legyél te is angyal! Karácsonyi csodát hozó olvasókkal beszélgettünk


-A A+

Szerettünk volna kapcsolatot teremteni a segítő szándékú olvasóink és a rászoruló gyerekek között – válaszoltuk egy rádióban arra a kérdésre, honnan jött a Legyél te is angyal! jótékonysági akciónk ötlete. De miért lesz valaki Angyal? Miután a héten sorra közzétettük a gyerekek kívánságait, ezt is megkérdeztük néhány kívánságteljesítő olvasónktól. Háromszéki, Bihar és Hargita megyei gyerekek még várják, hogy kívánságaik teljesüljenek, mi pedig bízunk benne, hogy akadnak még karácsonyi csodát hozó olvasók, akik ezeket valóra váltják.

Amikor tavaly elindítottuk a Legyél te is angyal! akciónkat, azért választottuk az állami gondozásban nevelkedő gyerekeket, mert tudtuk, hogy számukra kevesebb anyagi forrás van a karácsonyi kívánságok teljesítésére. Mi pedig úgy gondoljuk, hogy a karácsony csodája mindenkinek jár! Éppen ezért lelkes olvasóink segítségével megpróbáljuk teljesíteni a rajzokon közvetített kívánságokat, bár tudjuk, a legfontosabbhoz kevesek vagyunk. „Találkozzak anyával karácsonykor” – ezt írta az egyik kislány az angyalnak címzett levelében.

Olvasóinkkal együtt legalább a tárgyi kívánságokat megpróbáljuk valóra váltani, hogy csillogó örömet csempésszünk a gyerekek arcára, és ők is megélhessék a szeretet ünnepének csodáját.

Az idei leggyorsabb angyal Mónika volt, aki cikkünk megjelenését követően pár percen belül telefonált is. A kétgyermekes édesanya ékszerkészítéssel foglalkozik, ezért elvállalta, hogy a nyakláncra vágyó Tímeának és Gabriellának, valamint a karácsonyfadíszre vágyó Alexandrának elküldi az ékszereket.

„Mivel nekem is vannak gyerekeim, át tudom érezni, milyen rossz lehet az állami gondozásban élő gyerekeknek az ünnepekkor nélkülözni. Tudom, hogy egy-egy aprósággal mekkora örömöt lehet nekik szerezni és szeretetet adni, ezért szerettem volna segíteni” – mondta az olvasónk, aki hozzátette: mivel maga készíti az ékszereket, egyedi ajándékokkal tudja meglepni a gyerekeket.  

A kolozsvári Imolának nincs Facebookja, ezért telefonon jelentkezett angyalnak, és elsőként hozta be szerkesztőségünkbe a hét éves Benjámin meglepetéseit. Elmondta nekünk, hogy néhány éve az ünnepek közeledtével igyekszik önkénteskedni és segíteni a rászorulóknak.

„A Legyél te is angyal kezdeményezés azért volt szimpatikus, mert gyerekekre fókuszál. Ők másképp élik meg az ünnepeket, különösen, ha nélkülözniük kell – árulta el. – Mivel megyéből származom, szerettem volna egy háromszéki kisgyerek kívánságát valóra váltani. Fontos volt számomra, hogy tudjam teljesíteni a kívánságot, ismerjem a játékot és tudjam, honnan lehet beszerezni”. Olvasónk hozzátette: már tavaly is hallott erről a jótékonysági akcióról, idén pedig már várta, mikor jelenik meg a felhívásunk.

Egy neve elhallgatását kérő olvasónk feleségével, valamint szüleivel együtt egy-egy gyerek kívánságát váltja valóra. Elmondta, minden évben rendszeresen adakoznak karácsonykor, és tetszett nekik az ötlet, hogy a Legyél te is angyal! kampány során egyszerűen lehet segíteni rászoruló kisgyerekeken. Mivel az általuk kiválasztott gyerek focimezt és szvettert kért, fontosnak tartották, hogy a megfelelő méretű ruhával ajándékozzák meg Józsefet. „Ha már nem laptopot és okostelefont kért az angyaltól, az a minimum, hogy megfelelő méretű ruhákkal ajándékozzuk meg, hogy tényleg örülni tudjon” – árulta el.

Telefonon beszéltünk egy neve elhallgatását kérő marosvásárhelyi házaspárral is, akik laptoppal ajándékozzák meg a 19 éves Attilát. Kérdésünkre a férfi elmondta: mivel ő is matek-infó szakon végzett az egyetemen, el tudja képzelni, milyen nagy szüksége lehet az egyetemista fiúnak a laptopra, ezért is akartak segíteni neki.

Okostelefon, táblagép, laptop – erre is vágynak a rászoruló gyerekek, miközben tudjuk, hogy ezek nagy értékű ajándékok, amelyeket nem mindenki engedhet meg magának. Ha azonban akad otthon például egy régebbi típusú okostelefon, amelyet már nem használunk, de jól működik – ezt is odaajándékozhatjuk. Egy állami gondozásban élő gyereknek egy régebbi telefon is lehetőséget adhat arra, hogy többet tudjon beszélni a barátnőjével, vagy éppen az apukájával.

A drága kívánságok mellett ráadásul a gyerekek általában olcsóbb, könnyebben beszerezhető tárgyakra is vágynak: egy plüssmacira, kirakósra, társasjátékra vagy egy szép ruhára. Biztosak vagyunk abban, hogy ha a néhány lerajzolt kívánságból csak egy-kettő is teljesül, boldog karácsonyuk lesz ezeknek a gyerekeknek is. Hiszen tudják majd, hogy az Angyal rájuk is gondolt, és nekik is jár az ünnep csodája és meghittsége.

2018-ban indítottuk útjára a Legyél te is angyal! akciónkat, akkor mindössze pár nap alatt 55 Hargita megyei rászoruló kisgyerek kívánságait váltották valóra olvasóink. Idén még több gyereknek szeretnénk örömet szerezni, ezért Háromszéki valamint Bihar és Hargita megyei gyerekek kívánságához keresünk még angyalokat. Eddig közel 35 olvasónk vállalta, hogy angyal lesz – ezúton is köszönjük nekik, és bízunk abban, hogy olvasóink segítségével minden gyerek kívánságát valóra válthatjuk.

Segítenek ebben?

 

 

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X