Hivatalos: éles fegyverekkel védekezhetnek ezentúl az erdészek


-A A+

Pénteken jelent meg a Hivatalos Közlönyben az erdészek jogállását módosító törvényt, amely többek között előírja, hogy ezentúl halált okozó fegyverekkel járőrözhetnek az erdészek, amelyeket használhatnak is.

A parlament azt követően módosította az erdészek jogállását, hogy egyre gyakoriabbak lettek az erdészeti alkalmazottak elleni támadások. Országszerte közfelháborodást okoztak a fatolvajok által elkövetetett erőszakos cselekmények, amelyeknek az utóbbi években már hat erdész esett áldozatul.

A képviselőház november 27-én döntő házként szavazta meg a jogszabályt, amely értelmében az erdők, vadászati és halászati övezetek, valamint természetvédelmi területek őrzésével megbízott erdészeti alkalmazottak „halálos vagy nem halálos szolgálati fegyvert” kapnak. A szolgálati fegyverviselésre feljogosító különleges státuszt a munkavégző életét vagy testi épségét veszélyeztető feladatok és a szakma kockázata indokolja. A törvény pénteken jelent meg a Hivatalos Közlönyben, tájékoztat az avocatnet.ro jogi portál.

Egy másik módosítás azt írja elő, hogy a nyugdíjkorhatár elérésekor nyugdíjba vonuló erdészeti alkalmazottaknak prémium jár, amelynek összege nem lehet kisebb, mint a legutolsó havi bruttó fizetésük ötszöröse. A törvénymódosításról további részleteket ebben a cikkünkben olvashat.

(Címlapi illusztráció forrása: usda.gov)








EZT OLVASTA MÁR?

X