A munkaügyi miniszter korrektséget vár a fizetést és nyugdíjat halmozók részéről


-A A+

Mélyen igazságtalan az a helyzet, amikor egy 45 éves személy, munkaképessége teljében nyugdíjba vonul egy állami intézménytől, majd visszamegy dolgozni szintén a közszféra valamelyik intézményébe, ezért kezdeményeztük a nyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó rendelkezést, nyilatkozta Violeta Alexandru munkaügyi miniszter az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban.

„Én kezdeményeztem ezt a javaslatot, mert meggyőződésem, hogy a köszférában nagyon korrektül kell néznünk a dolgokat: 45 évesen munkaképességed teljében vagy; mélyen igazságtalan tehát, hogy nyugdíjaztasd magad, majd ezt követően visszatérj dolgozni a közszférába; és vannak olyan személyek, akik ugyanabba az intézménybe térnek vissza, és folytatják tevékenységüket. Meggyőződésem, hogy ez az intézkedés nem fogja megakadályozni a munkaerejük teljében levőket, hogy dolgozzanak, mégpedig a magánszférában, ahol egyébként szükség van a szakértelmükre. Ugyanakkor úgy vélem, hogy azok, akik megértették, hogy ideje már korrektül kezelni a közpénzeket, a 15 napos határidőn belül választani fognak a nyugdíj és a fizetés között” – fejtette ki Violeta Alexandru.

A miniszter szerint a rendelet alól kivételt képező kategóriákat - többek között a pedagógusok, az egészségügyben és a kultúra területén dolgozók, például színészek, esnek ide - a szociális partnerekkel való több rendbéli tárgyalások és az érintettektől érkező, jogos jelzések nyomán állapították meg. Hangsúlyozta azonban, hogy ezek a személyek is csak addig folytathatják tevékenységüket a nyugdíjazást követően, ha az illető intézmény vezetősége nem talál más megoldást.

Az akut személyzethiány miatt a tanügyben - főként a falvakban és a kisvárosokban - gyakran megtörténik, hogy az iskolák vezetősége felkéri a nyugdíjba vonult pedagógusokat, hogy térjenek vissza tanítani, egészítette ki a tárcavezető. „Főként a vidéki és a kisvárosi iskolák nem vonzóak jelenleg a frissen végzett pedagógusok számára, és ezen változtatnunk kell. (...) Minden intézményvezetőnek nagyon komolyan kell vennie a kormány üzenetét, és fiatalítania kell a rendszert, esélyt kell adnia a fiatal generációnak, hogy belépve a rendszerbe karriert építsen magának az elkövetkező időszakban” – említette meg a tárcavezető.

A fiatalok bevonását a rendszerbe azonban fokozatosan kell megvalósítani, hogy ne borítsuk fel az intézmények tevékenységét, figyelmeztetett még Violeta Alexandru.








EZT OLVASTA MÁR?

X