Idén először nem épül meg a romániai jéghotel


-A A+

Tizenhat év után idén először nem építik meg a már ismertté vált jéghotelt a Fogarasi-havasokban, ugyanis a Bâlea-tavon nem képződött időben elegendő jég – közölték az Agerpres hírügynökséggel az illetékesek.

Alexandru Uncheşel, a jéghotel-projekt képviselője azt mondta: ebben a szezonban már nem fog elkészülni a különleges szálloda, amelynek megépítéséhez az előző években a Bâlea-tóból kivágott jégtömböket használták fel.

Január 7-én, kedden ugyan mínusz 17 Celsius-fokot mértek a 2 034 méter magasan lévő tó partján, és a hó vastagsága elérte a 166 centimétert, de a hideg túl későn állt be ahhoz, hogy a jéghotel megépítése jövedelmező legyen. A korábbi szezonokban ugyanis már karácsonykor megnyitották a teljes egészében jégtömbökből épített szállodát, amely aztán húsvétig üzemelt.

2019 decembere azonban túl enyhe volt ahhoz, hogy megfelelő vastagságú jégréteg alakuljon ki a tó vizén, a hónap közepén közölték is, hogy elhalasztják az építést.

A turistáknak, akik előre szállást foglaltak az ország egyetlen jéghotelében, a következő téli idényig kell várniuk, abban a reményben, hogy 2020 decembere jóval hidegebb lesz.

(Címlapfotó forrása: hotelofice.com)








EZT OLVASTA MÁR?

X