Ösztöndíjra pályázhatnak nagycsaládban élő középiskolások és egyetemisták


-A A+

Ösztöndíjat hirdet a kovásznai központú Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete nagycsaládban élő középiskolások és egyetemi hallgatók részére. A Tündérvár ösztöndíj nagycsaládos diákoknak és egyetemi hallgatóknak elnevezésű pályázatra január 31-éig lehet jelentkezni.

Az ösztöndíjra olyan székelyföldi nagycsaládból származó diákok jelentkezését várják, akik Romániában nappali tagozaton, közép- vagy felsőfokú oktatási intézményben tanulnak lakhelyüktől különböző településen és tanulmányaik folytatásához anyagi segítségre van szükségük. A középiskolás diákok esetében kizáró jellegű a magyar tannyelvű oktatásban való részvétel.

A támogatás összege egyetemi hallgatók esetében 1 000 RON/félév, középiskolában tanuló diákok esetében pedig 500 RON/félév. Az ösztöndíj a 2019/2020-as tanévre vonatkozik, az első félévre vonatkozó ösztöndíjrészt 2020 februárjában, a második félévi ösztöndíjat pedig 2020. június végéig folyósítják – áll az egyesület felhívásában.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2020. január 31. Az eredményekről e-mailben értesítik a pályázókat legkésőbb 2020. február 15-ig.

Az elbírálás során előnyben részesítik a következőket:

  • a Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete tagjai;
  • jó tanulmányi eredmények;
  • háromnál több testvér (beleértve a pályázót is);
  • ha egy időben több testvér is otthonától távol tanul.

Kizáró ok: ha nem nagycsaládból származik a diák/hallgató, ha lakhelyével azonos településen végzi tanulmányait, hamis vagy félrevezető információk közlése.

A pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok listája és egyéb tudnivalók megtalálhatóak az egyesület honlapján.







EZT OLVASTA MÁR?

X