Ekkortól működőképes lehet a szexuális bűncselekményeket elkövetők nyilvántartója


-A A+

A rendőrség év végéig működőképessé teszi a szexuális bűncselekményeket elkövető személyek automatizált nyilvántartó rendszerét, eddig mintegy 45 ezer személy szerepel a bűnügyi nyilvántartásban ilyen bűncselekménnyel - írja az intézmény szombati közleményében.

A rendőrség szerint a nyilvántartás a szexuális jellegű bűncselekmények megelőzését, és a kiskorúak kizsákmányolásának megakadályozását szolgálja. Az érintett bűncselekmények a következők: emberkereskedelem, gyermekkereskedelem, kerítés, koldulás kizsákmányolása, kiskorú kihasználása koldulás céljából, kizsákmányolt személy szolgáltatásainak igénybevétele, gyermekprostitúció, nemi erőszak, szexuális zaklatás, kiskorúval folytatott szexuális kapcsolattartás, kiskorúak szexuális korrupciója, kiskorúak beszervezése bűncselekményekbe, tisztség felhasználása szexuális visszaélésre, gyermekpornográfia, jó erkölcsbe ütköző magatartás és vérfertőzés.

 

Azoknak, akik a nyilvántartásban szerepelnek, legtöbb három hónaponként jelentkezniük kell a rendőrségen, és előre be kell jelenteniük minden olyan esetet, amikor 15 napnál hosszabb időre elhagyják lakóhelyüket. A regiszter automatikusan átveszi az ilyen bűncselekményeket elkövető személyek adatait a bűnügyi nyilvántartóból. 








EZT OLVASTA MÁR?

X