Újabb madárinfluenzagócot igazoltak


-A A+

Újabb madárinfluenzagócot igazoltak a Máramaros megyei Szinérváralján (Seini), ahol január 14-én először jelent meg a kór Romániában - jelentette vasárnapi közleményében az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).

A laborvizsgálatok, akárcsak az első esetben, az A(H5N8) altípus jelenlétét mutatták ki. A vizsgálat rámutatott, hogy a két eset között ok-okozat összefüggés van, mert mindkét farm ugyanazt a járművet használta a trágya elszállítására. 

A prefektus elnökletével összeült megyei válságstáb szigorú korlátozó intézkedéseket vezetett be az emberek, állatok és szállítóeszközök mozgására minden ide tartozó gazdaságban (nyolc szárnyas és egy sertésfarm), valamint az elsődleges fertőzés után létrehozott védő- és megfigyelési körzetekben. Megfigyelik és ellenőrzik a korlátozás alá eső területeken kívüli gazdaságokat is, hogy azonnal beavatkozhassanak, amennyiben madárinfluenzának tulajdonítható tüneteket észlelnek.

"A madárinfluenzáról szóló, 2018. március 22-én jóváhagyott tudományos jelentésében az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) leszögezi, hogy az A(H5N8) vírus által okozott fertőzések nem jelentenek veszélyt az emberre. Az A(H5N8), A(H5N5) és A(H5N6) vírusok elsősorban a madárfajokhoz alkalmazkodtak, terjedésük a vírushordozó vad- és/vagy házi madarakkal, tetemekkel, trágyával, szennyezett takarmánnyal való közvetlen, vagy közvetett érintkezéssel történik" - jegyzi meg az ANSVA.

Az állategészségügyi hatóság kedden jelezte, hogy egy máramarosi szárnyasfarmon, ahol 18.699 tyúkot tartanak, a madárinfluenza vírusát mutatták ki. A Baromfitenyésztők Romániai Egyesülete (UCPR) szerdán közölte: a tojásokat már a gyanú felmerülésének pillanatában visszatartották, így fertőzött tojás nem került a piacra.

Az Európai Bizottság január 17-én levélben értesítette a tagállamokat, köztük Romániát, hogy egy magyarországi pulykafarmon az A(H5N8) madárinfluenza-vírust mutatták ki, és hogy a farmról termékek juthattak más tagállamokba. Információk szerint a pulykafarm termékei három Bihar megyei raktárba is eljutottak.

Jelenleg Lengyelországban, Szlovákiában, Magyarországon és Észak-Írországban terjed a madárinfluenza. 








EZT OLVASTA MÁR?

X