FRISSÍTVE - Három napra felfüggesztették az oktatást egy fővárosi iskolában


-A A+

FRISSÍTVE: Evakuálták kedden a bukaresti 133-as számú iskola épületét, miután annak fertőtlenítését követően az egyik osztályból többen is légzési nehézségekre panaszkodtak. Tizennyolc gyereket kórházba szállítottak, három napra felfüggesztették az oktatást.

A bukaresti tanfelügyelőség tájékoztatása szerint a fertőtlenítés után készített jegyzőkönyvben nem szerepelt az az utasítás, miszerint 24 órán át tilos lenne beengedni az épületbe a tanulókat és a szakszemélyzetet, így beengedték őket. Miután a nap folyamán több tanuló is légzési nehézségekre panaszkodott, az iskola képviselői kihívták a mentőket és a tűzoltókat – áll a közleményben.

A tanfelügyelőség szerint a fertőtlenítés azt követően vált szükségessé, hogy a laborvizsgálatok több tanuló esetében is igazolták az influenzavírussal való fertőződést. Miután több diák fejfájásra is panaszkodott, elrendelték az épület evakuálását. Több rohammentős egységet és a kémiai, biológiai, radiológiai és nukleáris (CBRN) klaszter csapatát is kivezényelték a helyszínre.

Eddig hat, 11 és 14 év közötti gyereket szállítottak kórházba – derül még ki a tanfelügyelőség közleményéből. 

FRISSÍTÉS: A bukaresti közegészségügyi igazgatóság úgy döntött kedd este, hogy három napra felfüggeszti a tanítást a bukaresti 133-as számú iskolában - tájékoztat az egészségügyi minisztérium közleménye.

Kedden tizennyolc gyerek került kórházba az iskolából, ahol fertőtlenítés után többen rosszullétre panaszkodtak, ezért kiürítették az épületet.Tizenhat tanulót a Grigore Alexandrescu gyermekkórházba, kettőt a Marie Curie kórházba szállítottak.

A Grigore Alexandrescu kórház szóvivője, Raluca Alexandru szerint az egészségügyi intézményben ellátott valamennyi tanulónak jó az általános állapota. A Marie Curie kórházba szállított két gyerek is jól van, őket megfigyelés alatt tartják a következő 24 órában - mondta a kórház menedzsere, Daniel Buzatu.

A bukaresti közegészségügyi igazgatóság ellenőrzést rendelt el a helyszínen, ahova a kémiai, biológiai, radiológiai és nukleáris (CBRN) klaszter csapatát is kivezényelték.

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X