Asztalos Csaba: a migránsellenes diskurzus is táplálja a ditróiak félelmeit
Az Európai Unió és a régióban felerősödött migránsellenes diskurzus is hozzájárult ahhoz, hogy a gyergyóditrói közösség fellázadjon két Srí Lanka-i vendégmunkás jelenléte miatt – jelentette ki csütörtök este a Digi24 stúdiójában az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke.
Asztalos Csaba idézte az IRES tavalyi felmérésnek eredményeit, amelyek szerint a romániaiak 68 százaléka bizalmatlan a migránsokkal szemben, 50 százalékuk be sem engedné őket az országba. A CNDC elnöke emlékeztetett, hogy az erdélyi magyar közösség elsősorban magyarországi médiát fogyaszt.
„Tudjuk jól, hogy a magyarországi kormányzati kommunikáció állandó eleme a migránsellenes diskurzus” – jegyezte meg Asztalos. Szerinte a vendégmunkások ellen tiltakozó gyergyóditróiak álláspontja nagyon hasonlít az Európai Unióban felerősödött migránsellenes diskurzushoz, amely az őshonos közösségek kultúráját és vallását félti az idegenektől. „Ez történik a katolikus többségű Ditróban is, pedig a vendégmunkások legálisan dolgoznak a községben, és egyikük katolikus vallású” – magyarázta.
A CNDC elnöke szerint le kell bontani az emberek alaptalan félelmeit. Felhívta arra is a figyelmet, hogy a gyűlöletkeltés büntetőjogi felelősségvonással járhat, ezért fel kell lépni ellene. Ugyanakkor örvendetesnek nevezte, hogy a katolikus egyház romkat.ro portálján megjelent így írás, amely a félelmek lebontására tett kísérletet.
- Srí Lanka-i pékek Gyergyóditróban: az RMDSZ elutasítja a gyűlöletkeltést
Belföld - Patthelyzet Gyergyóditróban: a közösség bocsánatkérést vár, a vendégmunkásokat alkalmazó cég nem tágít
Társadalom - Böjte Csaba: akaratuk ellenére a ditróiakat nem lehet valamire kényszeríteni
Társadalom - Bizonytalan a két Srí Lanka-i pékmester sorsa: falugyűlést tartanak „migráns-ügyben” Gyergyóditróban
Társadalom - Kustán Magyari Attila: Keserű kenyér
Vélemény - FRISSÍTVE - Migránspánik Gyergyóditróban: elköltöztek a megfenyegetett pékmesterek
Társadalom
- 34913 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34915 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34916 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34917 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34918 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34919 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni