Több családot is kilakoltatnak a sepsiszentgyörgyi szociális tömbházból


-A A+

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat eddig hat család esetében szerzett törvényszéki végzést, hogy a felhalmozott adósságok, a sorozatban ki nem fizetett lakbér és közköltségi számlák miatt márciustól el kell hagyják az Oltmező utcai szociális tömbházban lévő lakást. Hasonló okok miatt további 28 családot fenyeget a kilakoltatás veszélye.

Sztakics Éva alpolgármester a sajtónak elmondta: a szabályzat értelmében évente elemezni kell minden érintett család helyzetét, egyrészt abból a szempontból, hogy időközben változott-e a szociális helyzetük, másrészt, hogy eleget tettek-e a vállalt kötelezettségeiknek. Az Oltmező utcai szociális tömbházakban élő családokkal éves szerződéseket kötnek, amelyeket az éves ankétok alapján meghosszabbíthatnak, vagy felszabadíthatják a lakásokat, hogy azokat odaadják más, inkább rászoruló családoknak.  

Az alpolgármester szerint az Oltmező utcai szociális tömbházakban 129 lakrész áll a rászoruló családok rendelkezésére és ezek közül 95 érintet helyzetét sikerült felmérni és aktualizálni a szerződésüket. A többi család esetében viszont hosszas felszólítási és pereskedési eljárás során kénytelenek eljárni, így első körben 6 család kilakoltatásáról született végleges törvényszéki döntés, nekik márciusban kell költözniük, mások esetében még zajlik a kilakoltatásukról szóló per.

Sztakics Éva rámutatott: a szociális tömbházakban több lakás is üresen áll, mivel a családok, akiknek kiutalták, külföldön tartózkodnak. Ezeket az önkormányzat szeretné visszaszerezni, mert hosszú az igénylési lista és a cél az, hogy a valóban rászorulók kapjanak szociális lakást. Az önkormányzat szabályzata szerint nem hosszabbíthatnak szerződést azok az érintettek, akik nem nyújtják be a szociális helyzetük igazolását szolgáló iratcsomót vagy pedig tartozásokat halmoznak fel, azaz három hónapig nem fizetik az egyébként szimbolikus lakbért, illetve a közköltségi számlákat.

Antal Árpád polgármester korábban rámutatott: a szociális tömbház nem öröklakás, ezért azokat nem meghatározatlan ideig kell kiutalni az érintetteknek, hanem segíteni és ösztönözni kell őket abban, hogy javuljon a szociális helyzetük és saját lábukon megálljanak.








EZT OLVASTA MÁR?

X