Ez derült ki a koronavírus gyanújával kórházba került suceavai nőről
Nem bizonyosodott be a koronavírus-fertőzés gyanúja annál a suceavai angoltanárnőnél, aki pénteken jelentkezett az orvosnál influenzás tünetekkel, és akit a iași-i járványkórházban helyeztek karanténba.
A fiatalasszony február elsején érkezett haza Kínából, ahol angol nyelvet és irodalmat tanít, majd másnapra lebetegedett, és mivel nem javult az állapota, influenzára gyanakodva, doktorhoz fordult.
Amint meghallották, hogy Kínában járt, az orvosok beutalták a kórházba és karanténba helyezték, a minták pedig a bukaresti járványtani intézetbe küldték. A szombati laboratóriumi eredmények szerint a 32 éves nő nem betegedett meg a koronavírussal, sőt még csak nem is influenzás – áll a hatóságok közleményében. Azt is írták, a szakorvosok döntenek majd arról, hazaengedik-e, és milyen kezelést írnak elő a nem részletezett betegségére.
Az angoltanárnő Kunmingban, a tüdőgyulladást okozó, már közel 800 halálos áldozatot szedő koronavírus gócpontjának számító Vuhantól 1500 km-re lévő városban tanított. Kínából londoni átszállással repült haza, a repülőtéren nem mondta, hogy Kínából érkezett.
Leejtették a betegszállítók
Pénteki cikkünkben beszámoltunk arról, hogy a védőruhás betegszállítók leejtették a hordágyat, amellyel a pácienst rakták a mentőautóba. A felvétel alább megtekinthető:
Szerencsére a nőnek nem esett baja.
(Nyitókép forrása: observator.tv)
- 34934 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34936 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34937 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34938 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34939 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34939 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni