A 112-re tavaly beérkezett hívások csaknem fele indokolatlan volt


-A A+

Több mint 11,3 millió hívás érkezett 2019-ben a 112-es egységes segélyhívószámra, és ezek csaknem felét nem valós sürgősségi helyzet miatt kezdeményezték - közölte kedden a Különleges Távközlési Szolgálat (STS).

A STS statisztikái szerint a 112-re tavaly befutott 11 301 881 hívás 51,9 százaléka valós sürgősségi helyzet miatt érkezett, 48,1 százaléka pedig téves riasztás volt, szórakozásból, ugratásból hívták a számot, vagy más típusú információt kértek.

„A 112-es számot csak akkor kell hívnunk, ha segítségre van szükségünk a hatóságok részéről” – hangsúlyozta a STS sajtószóvivője, Cătălin Chirca. A szóvivő szerint a legtöbb hívás rendszerint 19 óra körül érkezik, a legkevesebb pedig 4 óra körül. A hívások nagy részét a mentőszolgálathoz (55,4%), a rendőrséghez (22,9%), illetve a katasztrófavédelemhez és a rohammentőkhöz (16,9%) továbbították.

A STS ugyanakkor megjegyzi, hogy a 2019-es hívások száma másfél millióval kisebb a 2018-ban jegyzettnél.

A 112-es egységes segélyhívórendszert 2004-ben helyezték üzembe Romániában. Az ide beérkező hívásokat a STS diszpécserei fogadják, majd kapcsolják az illetékes szolgálathoz.







EZT OLVASTA MÁR?

X