Kórházban magyarul: felszólították a minisztériumot a törvény alkalmazására


-A A+

Felszólította a nép ügyvédjének hivatala az egészségügyi minisztériumot arra, hogy dolgozza ki a nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatát a kórházakban és szociális intézményekben biztosító törvény végrehajtási útmutatóját  – tájékoztatta a Maszolt kedden Molnár Zsolt, a nép ügyvédjének helyettese.

A lépés előzményeként az ombudsmani hivatal tavaly szeptemberben magyarázatot kért arra, hogy miért nem tették lehetővé az alkalmazását a 2017-ben elfogadott és 2018. január elsejétől hatályba lépett jogszabálynak, amelynek értelmében az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmények kötelesek a kisebbségek nyelvén is beszélő személyzetet alkalmazni azokon a településeken, amelyekben az illető kisebbség számaránya eléri a húsz százalékot vagy az ötezer főt.

Molnár Zsolt elmondta, a február 7-én megfogalmazott ajánlásaikat levélváltás előzte meg az egészségügyi minisztériummal. A szeptemberi, magyarázatkérő levelükre azt a választ kapták a tárcától: a belső szabályzatuk tiltja a vonatkozó adatok hiányában a végrehajtási útmutató kidolgozását. A minisztérium szerint ugyanis nincsenek még információik arról, hogy az anyanyelvhasználati jogot hány hazai egészségügyi intézményben kell biztosítani, és ehhez hány – a kisebbségek nyelvét ismerő – személyt kell alkalmazni. Arra is hivatkoztak, hogy 2019-ben nem volt költségvetési keret elkülönítve a törvény alkalmazására.

Ezt követően az ombudsmani hivatal felszólította a minisztériumot a szükséges adatok összegyűjtésére. „Erre pozitív választ kaptunk, az adatgyűjtés folyamatban van. Azt is kértük, különítsenek el az idei költségvetésben összeget a törvény alkalmazására. Erre már homályos választ adtak, amiből nem derül ki egyértelműen, hogy van-e külön tétel erre” – részletezte Molnár Zsolt.

Az ombudsmani hivatal nem adott határidőt a minisztériumnak az ajánlásokban foglaltak teljesítésére. Ezt Molnár Zsolt a politikai bizonytalansággal magyarázta. „Nehéz a kormánnyal egyeztetni, gyakran cserélődnek a miniszterek. Ám az ajánlás kibocsátása a hivatalunknak lehetőséget biztosít arra, hogy ehhez a kérdéshez folyamatosan visszatérjünk. S ha majd a minisztériumnak lesz egy stabil vezetője, vissza is térünk a témára” – jelentette ki a nép ügyvédjének helyettese. Hozzátette, ha a miniszter nem az ajánlásaiknak megfelelően jár el, a kormányfőhöz fordulnak az ügyben.








EZT OLVASTA MÁR?

X