Átment a képviselőházban az a törvény, amely vonzóbbá teszi a tanári pályát
Azok a tanárok, akik vidéken pályáznak meg rendes tanári állást, három bruttó átlagbérnek megfelelő beilleszkedési támogatásra jogosultak azzal a feltétellel, hogy legalább öt iskolai évig vidéken maradnak. Az erről szóló jogszabályt kedden hallgatólagosan fogadta el a képviselőház.
A tervezet szerint, ha a pedagógus öt évnél hamarabb elhagyja vidéki katedráját, az ennek megfelelő töredékösszeget vissza kell fizetnie. A jogszabály rendelkezik arról is, hogy a tanárok évente két országos bruttó minimálbérnek megfelelő összegre jogosultak, amelyet szakmai fejlődésre, valamint az oktatási folyamathoz szükséges didaktikai anyagok beszerzésére fordíthatnak.
Ugyanakkor azok a tanárok, akik legalább harminc évet tanítottak, nyugdíjazáskor hat országos bruttó átlagbérnek megfelelő juttatásra jogosultak.
A jogszabály esetében a szenátus a döntő ház.
- Több székelyföldi iskola is jelezte, bojkottálja a hétfőn kezdődő próba-kisérettségit
Társadalom - Nem lesz elég a tanári fizetésekre a gyereklétszám után kapott fejkvóta?
Társadalom - Pedagógusbérek: a pályakezdők fizetését is rendezni kell
Társadalom - Tíz százalékos fizetésemelést ígér a kormány a tanároknak
Társadalom
- 33023 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33025 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33026 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33027 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33028 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33029 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni