Az egészségügyi szolgáltatások privatizálása bizonyos területeken még hasznos is lehet – például az onkológiai kezelések terén, ahol azonnali nagy összegű beruházásokat váltott ki –, viszont a korlátlan és átgondolatlan liberalizálás "kiszárítja" a közkórházi rendszert, amelynek több komponense úgynevezett várakozó rendszer, ezért profitelvű működtetése lehetetlen - véli Vass Levente, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szakpolitikusa.

Az urológus orvost, parlamenti képviselőt annak kapcsán kérdeztük, hogy a héten a parlament szakbizottságai ismét meghallgatták a február 5-én leváltott kormány egészségügyi miniszterét, akit Ludovic Orban megbízott miniszterelnök újrajelölt a tárca élére, és akinek javaslatára a kabinet – a menesztése előtti éjszakán – sürgősségi rendeletet fogadott el az egészségügyi szolgáltatások liberalizálásáról.

Vass Levente szerint a miniszter ügyesen bánik a szavakkal, ez a bizottsági meghallgatáson újfent kiderült, viszont „nem jeleskedett a megnyugtató válaszokkal” azt illetően, hogy „ennek a jogszabálynak az eredményeképpen a közfinanszírozásnak örvendő magánszektor előbb vagy utóbb nem fogja-e a forrásokat elvonni a közszférától”. A képviselő elhárította a rendelet kidolgozásának körülményeire vonatkozó kérdésünket azzal, hogy nem tiszte az esetleges korrupciós gyanút vizsgálni.

„Nem mennék bele jogi és egyéb kérdésekbe. Megvannak azok az állami intézmények, amelyeknek kötelessége és feladata ezeket a dolgokat kivizsgálni. Sokkal nagyobb problémának látom, hogy a miniszter 38 műtétet végzett el az elmúlt hónapban. Parlamenti képviselőként és az RMDSZ egészségügyi szakpolitikusaként sokkal jobban aggódom azért, hogy hogyan marad ideje a miniszteri feladatokat ellátni. Voltam egészségügyi miniszterek tanácsadója, és láttam, hogy teljesen embert – teljes hétvégéket is – követel ez a vezetői pozíció” - mutatott rá Vass Levente.

Victor Costache többször hangoztatta, hogy liberalizáció „egyetlen nyertese a páciens”, Vass Levente azonban másként látja. „Olyan körülmények  között, amikor nem szabja meg közép- és hosszú távon, hogy a magánszférára milyen maximális mértékben részesülhet közfinanszírozásból, a közszférának és a magánszférának a versenyhelyzetét nem úgy teremti meg, hogy a betegek javát szolgálja, hanem úgy, hogy a nagyobb lobbyerővel rendelkező magánszektor forrásokat vonhat el a közszférából” – mutatott rá.

Nem lesz ingyenes a magánkórház

A helyzet komplexebb annál, ahogy a liberálisok beállítani igyekeznek, vagyis hogy a páciens egyszerűen választ az állami és a magánkórház között, és amennyiben ez utóbbit választja, ugyanúgy ingyenes ellátásban részesülnek, mint az állami kórházakban. Az egyik probléma az, hogy ebben a képletben jövő áprilistól megjelenik a páciens költség-hozzájárulása.

Victor Costache válasza erre az, hogy aki akar, kiegészítő magánbiztosítást köthet. Vass Levente szerint azonban nem lehet ilyesmiről beszélni addig, amíg nincsen meghatározva az alapszolgáltatási csomag, amit a szolidaritáselvű biztosításunk fedez. Amíg ez hiányzik, addig legfeljebb egy „egyszerű kártyás rendszer” jöhet szóba. „Ez ma is működik, hiszen a magánkórházi szolgáltatók körülbelül másfél-kétmillió egészségügyi bérletet adtak el. Ebben nincs semmi újítás. Nem az orvosi innovációkhoz biztosít hozzáférést a pácienseknek, amit az állam nem biztosít, hanem a biztosító pénztár által is fedezett szűrési, vér- és egyéb vizsgálatokhoz, amelyek elméletileg mindenkinek járnak a szolidaritáselvű egészségbiztosításunkkal” – magyarázta.

Nem utolsó sorban ezeket a bérleteket – vagy bevezetése után a kiegészítő biztosítást – nem engedheti meg magának az állampolgárok nagy része. Ezért is vigyázni kell „a közszféra fenntarthatóságára és a szegényebb betegek egészségügyi ellátásának a biztosítására”.

A legnagyobb veszély: a lefölözés

Az állami kassza megnyitása a magánszféra előtt nem önmagában rossz, sőt bizonyos feltételek mellett üdvös is lehet. Vass Levente példaként hozta fel az onkológiai kezeléseket. Ezen a téren az állami kórházak száma, felszereltsége és befogadóképessége nagyon-nagyon alacsony volt, tehát a betegek szempontjából jó dolog történt azzal, hogy magánkórházakhoz is lehetett jelentkezni különböző kezelésekre, és ezt a biztosító pénztár finanszírozta. Az alternatíva az állami onkológiai kórházak felújítása/javítása lett volna, ami ha el is kezdődik, rengeteg pénzt és főleg időt igényel, miközben a pácienseknek azonnali kezelésre van szükségük. „A betegek érdekében fontos volt ezt a lépést a megfelelő időben megtenni, és ezt mi is támogattuk” – hangsúlyozta Vass Levente.

Hozzátette: hogyha az államnak van forrásbevonási lehetősége, akár jól szabályozott privatizáció formájában, akkor megteheti, hiszen rendelkezik azzal az erővel, hogy ha netalántán valamilyen gond van, az ily módon kiszervezett rendszert akár hónapok alatt „visszaállamosítsa”, és a személyzetet is visszacsábítsa a közkórházi rendszerbe.

„Olyan esetekben azonban, amikor óriási szaktudás, tapasztalat-felhalmozás kerülne ki a rendszerből, vagy pedig nagyon kevés befektetéssel kiváltható volna az outsourcing, nem szabad teret engedni a privát szektornak, mert előbb vagy utóbb ez a költségek növekedését jelenti” – mutatott rá.

Kifejtette: a profitorientált magánszektor a „lefölözést” alkalmazza, vagyis a rendszerből igyekszik kihalászni a könnyebben, kevesebb ráfordítással kezelhető betegeket. Ez viszont azt jelenti, hogy minden egyes ilyen beteggel a közszférában az egységnyi ellátási költség növekedik, ami hosszabb távon „kiszárítja” a közkórházi rendszert – mutatott rá Vass Levente. Hozzátette: egyértelmű, hogy az erőforrásokkal, pénzhiánnyal küszködő közszféra nem engedheti meg magának, hogy pénzt veszítsen, vagy nagyon drágán vásároljon szolgáltatásokat.

Felső határt kell megszabni – meglehetősen alacsonyan

Az egyik gond a forrásvesztéssel, hogy a közegészségügyi ellátó rendszernek van egy úgynevezett várakozó funkciója. A fertőző részlegekre például csak járványok idején van szükség, de a gépeknek és a személyzetnek állandóan készenlétben kell állnia. A profitorientált magánkórház egy ilyen rendszert nem tud fenntartani. Ugyanakkor a magán egészségügyi rendszer nem tudja megoldani a súlyos eseteket, amelyek hosszú és költséges aneszteziológiás és intenzív terápiás ellátást igényelnek.

„Ezért teljesen természetes, és ennek a továbbiakban is így kell maradnia, hogy a magánkórházakban balesetet vagy súlyos komplikációkat szenvedett betegeket a saját érdekükben azonnal át kell szállítani a lehető legjobb ellátást nyújtó és az állam erejével felszerelt közkórházi rendszerbe. Már csak azért is, mert ezek a szolgáltatások többletköltségeket jelentenek a közszférának, nagyon alaposan meg kell fontolni, hogy a magánszférának milyen mértékben juttatunk finanszírozást a közös kasszából” – fejtegette az RMDSZ szakpolitikusa.

A képviselő szerint fontos, hogy az állam a magánszektoron belüli versenyt támogassa. Ezt úgy lehet megtenni, ha előreláthatóan és kiszámíthatóan megszabjuk, hogy mondjuk az összes egészségügyi programra elkülönített pénz 10-11 százaléka adható a magánklinikák finanszírozására. Ez azt eredményezné Vass Levente szerint, hogy a magánszektorban olyan szolgáltatáscsomagok kezdenek megjelenni, amelyekkel megszólíthatók azok a betegek, akik eddig a hazai árak többszörösét elkérő külföldi klinikákat keresték meg.