FRISSÍTVE - Nem kapták el a koronavírust Romániában a fertőzött olasz állampolgártól


-A A+

Ez idáig egyetlen román állampolgárnál sem igazolták laboratóriumi vizsgálatok a koronavírus jelenlétét, 26 személy karanténban van, további 2077-et pedig otthonukban tartanak megfigyelés alatt - közölte szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport.

A tájékoztatás értelmében a Matei Balş Intézetben 32 mintát vizsgálnak jelenleg, ezek olyan személyektől származnak, akik romániai tartózkodása alatt kapcsolatba kerültek azzal az olasz állampolgárral, akiről utólag kiderült, hogy koronavírussal fertőződött.

FRISSÍTÉS: Nem mutatták ki a laborvizsgálatok koronavírus jelenlétét a fertőzött olasz állampolgárral közvetlen kapcsolatba került tizenhárom személytől vett mintában - közölte szerdán az egészségügyi minisztérium államtitkára, Nelu Tătaru. „Megvannak az eredmények, és mind a 13 Gorj megyei személy tesztje negatív lett.”

Az elmúlt 24 órában 137 hívás érkezett a 112-es egységes segélyhívószámra a koronavírus miatt, a legtöbb (44) Bukarestből. „Javasoljuk az állampolgároknak, hogy csak abban az esetben hívják a segélyhívószámot, ha olyan térségekben jártak, ahol koronavírusos megbetegedéseket regisztráltak, illetve ha kapcsolatba léptek onnan jött személyekkel” - hívja fel a figyelmet közleményében a Stratégiai Kommunikációs Csoport, hangsúlyozva, hogy a vírussal kapcsolatos információkról az egészségügyi minisztérium, a külügyi tárca, a belügyminisztérium, valamint a katasztrófavédelmi főigazgatóság hivatalos kommunikációs csatornáin keresztül tájékozódhatnak.

A közleményből az is kiderül, hogy két ügyben kivizsgálást indítottak a hatóságok a betegségek leküzdésének meghiúsítása bűntette miatt, a két ügyben négy személy ellen indult eljárás.

A koronavírus által érintett olasz régiók kapcsán a Stratégiai Kommunikációs Csoport megjegyzi, hogy Lombardiában mintegy 200 ezer, Veneto tartományban pedig 120 ezer román állampolgár él.

(Címlapfotó: pixabay.com)








EZT OLVASTA MÁR?

X