Koronavírus Romániában: már több mint tízezren vannak házi karanténban


-A A+

Harmincöt személy van jelenleg intézményes karanténban az országban koronavírus-veszély miatt, 10.094-et pedig otthonukban különítettek el és tartanak megfigyelés alatt - jelentette szerdán a katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU).

Az intézményes karanténban levő 35 személy esetében vizsgálatokat végeznek annak kiderítésére, hogy megfertőződtek-e az új koronavírussal. A DSU emlékeztet, hogy Romániában ez idáig négy személynél mutatták ki a COVID - 19 vírust.

Az elsőként diagnosztizált pácienst már gyógyultnak nyilvánították, miután az egymástól 24 órás különbséggel elvégzett két teszt is negatív eredményt mutatott. A férfit hétfőn kiengedték a kórházból, és egy rokonánál szállt meg, mert a családtagjai még házi karanténban vannak. A másik három fertőzöttet a kolozsvári, illetve a temesvári kórházban kezelik, valamennyiük állapota jó.

 

Hétfőn a 112-es egységes segélyhívószámra 67, a 0800 800 358-as zöld számra 977 hívás érkezett a koronavírussal kapcsolatban. A DSU ugyanakkor felhívja a lakosság figyelmét, hogy kizárólag hivatalos forrásokból tájékozódjanak a témáról, információkért az erre a célra létesített zöld számot hívják. A külföldön élő román állampolgárok a +4021.320.20.20-as telefonszámon érdeklődhetnek a megbetegedés megelőzésének módjáról.








EZT OLVASTA MÁR?

X