Akarsz az útitársam lenni?
Kárpát-medenceivé bővítik az erdélyi magyar autósok és stopposok számára létrehozott útitárskereső portált - közölte az MTI-vel Ambrus István újságíró, a portál egyik létrehozója.
Az ingyenesen működő portált kolozsvári fiatalok hozták létre két évvel ezelőtt azzal a szándékkal, hogy könnyebben egymásra találjanak azok az erdélyi magyar autósok, akik szívesen elvinnének másokat is úti céljukra, és azok az utazni vágyók, akik alkalmi autóval szeretnének eljutni valahová. A portált mára havonta húszezren látogatják, és mintegy ötezer regisztrált autós vagy stoppos keresett már megannyi utazásához útitársat általa. A felhasználóknak meg kell adniuk adataikat, fényképet is tölthetnek fel magukról vagy autójukról, és az autósok azt is megszabhatják, hogy az utasnak mennyivel kellene betársulnia az üzemanyagköltségekbe.
"Azt tapasztaltuk, hogy utasként elsősorban diákok, autósként pedig elsősorban olyan fiatalok jelentkeznek, akik diákkorukban maguk is stoppoltak, és tudják, mit jelent az út szélén állni" - magyarázta Ambrus István. Elmondta, általában 120-130 autós, és 90-110 utazni vágyó érvényes utazási terve található meg a honlapon, ha azonban a Kárpát-medence egészére kiterjesztik a szolgáltatást, ez a szám megsokszorozódhat. Azt sem tartotta mellékesnek, hogy a magyar nyelven működtetett honlapon keresztül magyar utazók találhatják meg egymást. Hozzátette, a portálnak közösségépítő szerepet is szánnak, hiszen tudomásuk van arról, hogy már eddig is köttettek barátságok az együtt utazók között.
Ambrus István elmondta, az elmúlt napokban újraszabták a honlap arculatát, átírták a programját, immár térkép is látható rajta, az útvonalnaptárban pedig dátum és útvonal szerint is lehet keresni, sőt fényképeket is lehet nézegetni a megjelölt úti célról. A honlap létrehozója elmondta, a szolgáltatásért ezután sem áll szándékukban pénzt kérni.
- 35384 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35387 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35387 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35388 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35389 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35390 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni