Megoldották a két nagyváradi magyar líceum fűtési gondjait


-A A+

Két nagyváradi magyar tannyelvű iskola távfűtésének biztosítására különítettek el pénzt a Bihar megyei tanács szerdai ülésén. 

Mint arról beszámoltunk, szerdán elfogadták Bihar megye költségvetését. A rendkívüli tanácsülésen még egy határozatról döntöttek, ezt egyhangúlag szavazták meg a tanácstagok, ennek segítségével az Alma Mater Alapítvánnyal és a Pro Schola Sancti Ladislai Egyesülettel lépett partnerségre a megyei önkormányzat. Előbbi a nagyváradi Ady Endre Líceum, utóbbi a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum civil szervezete, a cél pedig mindkét esetben azonos: gondoskodni az  iskolák fűtéséről.

Az Ady Endre Líceumot ellátó hőközpont javítására még 2018-ban különítették el az első összegeket, miután a nagyváradi önkormányzat másra fordította volna az arra kiutalt pénzt. A tegnapi döntés nyomán 173 ezer lejt különítettek el az Alma Mater Alapítványnak, ez immár a fűtési rendszer felújítása harmadik szakaszát fedezi, az alapítványnak ehhez egy minimális, 76 lejes összeget kell még hozzátennie. A Szent László líceum egyesülete 220 ezer lejt kapott, utóbbinak 142 ezer lejt kell még biztosítania ahhoz, hogy az iskolának otthon adó épületet önállóan fűtsék. Itt mintegy 15 ezer lejbe kerül a műszaki terv elkészítése, hatvan méternyi vezeték megvásárlását 72 ezer lejért tehetik meg (ezzel csatlakozna az iskola közvetlenül a fővezetékhez), míg a különbség a kivitelezés költsége.

Az ülés után Pásztor Sándor megyei tanácselnök elmondta: nagyon fontos, hogy egyhangú döntés született a két fontos nagyváradi líceum fűtési gondjainak megoldására, s hogy a pénzt az idei büdzséből tudták biztosítani. „Sikerült egy olyan többséget találnia az RMDSZ-frakciónak, ami biztosította, hogy az érdekeink érvényesüljenek, és ezek az összegek, amelyek el kell jussanak az önkormányzatainknak, hibátlanul eljutottak” – mondta a tanácselnök, aki pontosította azt is, hogy a magyar települések útjainak korszerűsítésére 6,5 millió lej jutott.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X