Az ügyvivő tanügyminiszter arra kéri a diákokat, menjenek hétfőn iskolába


-A A+

Egyelőre nem merül fel az oktatás felfüggesztése, mert nincs új koronavírusos eset – nyilatkozta a Digi 24 televíziócsatornának Monica Anisie ügyvivő tanügyminiszter, aki azt tanácsolta a diákoknak, hogy menjenek iskolába. 

Anisie elmondta, az egészségügyi miniszterrel közösen kidolgoztak egy procedúrát, amelyet pénteken minden oktatási intézményhez eljuttattak. Ennek értelmében a tanfelügyelőség és a közegészségügyi igazgatóság közösen az oktatás felfüggesztése mellett dönthet, amennyiben bizonyítottan koronavírusos fertőződés történik. A végső döntést azonban nem a tanügyi tárca hozza meg, hanem az országos vagy megyei katasztrófavédelmi bizottság – szögezte le a tanügyminiszter. 

Ugyanakkor nyugalomra intette a lakosságot. A diákoknak azt üzente: menjenek iskolába, a helyi hatóságoknak pedig azt, hogy az oktatási intézményeket lássák el megfelelő mennyiségű szappannal, fertőtlenítőszerrel. „Úgy gondolom, hogy a pánik nem tesz jót” – tette hozzá.

Ezidáig négy romániai diákot diagnosztizáltak az új koronavírussal, hárman Temes megyeiek, egyikük pedig Hunyad megyei. 

(Címlapfotó forrása: Agerpres)








EZT OLVASTA MÁR?

X