FRISSÍTVE - Lemondja március 15-ei tömeges köztéri megemlékezéseit az RMDSZ


-A A+

 

FRISSÍTVE: „A hatóságok szigorítását és a közegészségügyi helyzetet figyelembe véve az RMDSZ nem szervezi meg idén a március 15-i tömeges köztéri megemlékezéseit” – jelentette be hétfőn a szövetség. Mutatjuk, mi várható az erdélyi megyeszékhelyeken. 

Mint ismert, vasárnap a koronavírus terjedésének veszélye miatt a román hatóságok elrendelték minden, ezer főnél nagyobb rendezvények betiltását. Az RMDSZ hétfőn közölte, szerinük most a legfontosabb az, hogy a magyar közösség tagjai biztonságban legyenek, egészségüket ne veszélyeztesse semmi.

„Az RMDSZ azt javasolja a magyaroknak, hogy március 15. alkalmából egyénileg vagy kiscsoportokban helyezzék el koszorúikat a megemlékező helyeken, így tesznek a szövetség helyi és országos vezetői is” – írták közleményükben, hozzátéve: a koszorúzási időpontokat és annak feltételeit a helyi szervezők fogják bejelenteni.

Koszorúzásokra buzdítanak

Aradon elmaradnak a március 15-e alkalmával tervezett ünnepi rendezvények. Az RMDSZ Arad megyei szervezetének vezetősége vasárnap 16 órakor koszorút helyez el az Arad megyei magyarság nevében a Szabadság-szobornál, és arra buzdítanak mindenkit, hogy a nap folyamán egy szál virággal emlékezzenek meg a márciusi ifjakról.

Háromszéken szintén elmaradnak az ünnepi tömegrendezvények, ám a koszorúzásokat megtartják, és egy kis méretű székely szabadság napi rendezvény is lesz március 10-én, Sepsiszentgyörgyön. Ennek kapcsán arra kérik a résztvevőket, hogy egymástól egy méter távolságra álljanak, és kérik ugyanakkor, hogy más megyékből ne jöjjenek autóbuszokkal a sepsiszentgyörgyi rendezvényre. A koszorúzásokról további részleteket itt olvashat.

Kolozsváron sem lesz idén belvárosi ünnepség március 15-én. A Kolozs megyei RMDSZ közleménye szerint a szövetség helyi és megyei szervezete vasárnap 14 órakor koszorút helyez el az egykori Biasini szállónál lévő Petőfi Sándor emléktáblánál, és arra buzdítják a közösséget is, hogy a nap folyamán egy szál virággal emlékezzenek meg a márciusi ifjakról.

Marosvásárhelyen is lemondták a Postarétre tervezett március 15-ei ünnepséget és koszorúzást. A RMDSZ Maros megyei szervezetének vezetősége vasárnap koszorút fog elhelyezni az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeinek tiszteletére a Maros megyei magyarság nevében a Székely Vértanúk Emlékművénél, közölték. Hozzátették azt is, a március 14-ére meghirdetett Könyv és gyertya díjátadó gála és Csík zenekar koncert is elmarad.

Csíkszeredában még nem született végső döntés a március 15-ei megemlékezések sorsáról, keresik a megoldást, tudtuk meg hétfőn Füleki Zoltán alpolgármestertől. Megemlítette: a csíkszeredai polgármester hétfőn egyeztetett a prefektúrával és a közegészségügyi igazgatósággal, és sikerült elérnie, hogy a hétfői Sportklub–Gyergyó hoki mérkőzésen 900 ember részt vehessen.

Cikkünk frissül








EZT OLVASTA MÁR?

X