Johannis: a koronavírus visszaszorítása nemzetközi összefogást feltételez


-A A+

A közös intézkedések bevezetése révén az Európai Unió országainak sikerülni fog hatékonyan kezelni az új koronavírus okozta krízist, és megakadályozni a vírus terjedését – olvasható Klaus Johannis államfő angol nyelvű Twitter-bejegyzésében.

Johannis a COVID-19 vírussal kapcsolatos intézkedésekről szóló videokonferencián vett részt. Az államfő leszögezte: az Európai Unió állampolgárainak biztonsága jelenti a prioritást a tanácskozáson résztvevő állam- és kormányfők számára.

„Fokozott marad a pandémia kialakulásának veszélye, és a koronavírus visszaszorítása országos, nemzetközi és globális erőfeszítést feltételez” – mondta az államfő a Cotroceni-palotában a videokonferencia után.

 

Johannis egyeztetésre hívta szerdára Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnököt és Florin Cîţu ügyvivő pénzügyminisztert, hogy a koronavírus gazdasági hatásairól tárgyaljanak. Az egyeztetést szerdán 11 órától tartják.

„Az európai állampolgárok védelme prioritást képez, és tárgyaltunk az adott helyzetben szükséges intézkedésekről. Mindannyian egyetértünk abban, hogy össze kell hangolnunk az erőfeszítéseket a koronavírus hatásainak kivédése érdekében. Csak közös intézkedésekkel sikerülhet hatékonyan kezelni a válságot, megelőzni a súlyos gazdasági hatásokat" – fogalmazott az államfő.

(Nyitókép forrása: presidency.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X