Bűnügyi eljárást indítanak azok ellen, akik nem tartják be a házi karantén szabályait


-A A+

Országszerte 21 olyan személy ellen indult bűnügyi eljárás, akik egy fertőzött térségből hazatérve nem tartották be a házi karantén szabályait, két személynek pedig a betegséggel kapcsolatos hamis nyilatkozattétel miatt nyitottak bűnügyi dossziét – közölte csütörtökön a kormány által alapított Stratégiai Kommunikációs Csoport.

A szigorú intézkedésekre azért volt szükség, mert az Olaszországból és más fertőzött térségekből hazatérők egy része nem vette komolyan a házi elkülönítésre vonatkozó szabályokat. Csütörtökön például Râmnicu Vâlceán egy autóbaleset helyszínelésénél derült ki, hogy a balesetet okozó személy, amellett, hogy ittas volt, a házi karantén szabályait megszegve ült a volán mögé.

A kommunikációs törzs közölte: aki nem tartja be a házi karanténra vonatkozó szabályokat, a büntető-törvénykönyv értelmében a ragályos betegségek leküzdésének akadályozásáért állítható bíróság elé, és hat hónaptól két évig terjedő börtönbüntetéssel vagy pénzbírsággal büntethető. Ha a bűncselekményt gondatlanságból követte el, a kiszabható börtönbüntetés egy és hat hónap közötti.

A kommunikációs törzs azokra az esetekre is kitért, amikor a Romániába egy fertőzött övezetből visszatérő személyek hamis adatokat szolgáltatnak a hatóságoknak az utazásukra vonatkozóan. A btk. megjelölt cikkelye szerint egy évtől öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatók azok a személyek, akik tudatosan hamis nyilatkozatot tesznek, vagy hamis információkat közölnek, és ezzel veszélyeztetik a nemzetbiztonságot.

Utóbbira példaként egy koronavírussal megfertőződött bukaresti nyugalmazott belügyi tiszt esetét hozta fel a sajtó, aki letagadta, hogy Izraelből érkezett haza, és kilenc személyt – köztük egy orvost – megfertőzött.

Csütörtök délelőtt 49-re emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma országos szinten, közülük hat személyt nyilvánítottak gyógyultnak. A hivatalos adatok szerint 1450 személyt tartanak intézményes karanténban, 12 878-an pedig otthonukban elszigetelten várják, hogy jelentkeznek-e náluk a fertőzés tünetei.








EZT OLVASTA MÁR?

X