Araszol a fakivágásokat szigorító törvénytervezet


-A A+

Átkerült a szenátus állandó bürójához Borbély László RMDSZ-képviselő törvénytervezete, amely a jelenlegi környezetvédelmi törvényen szigorítana azáltal, hogy a polgármesteri hivatalok számára kötelezővé tenné a megyei környezetvédelmi hatóságok bevonását, amennyiben fakivágásokat terveznek.

„Az aktuális környezetvédelmi törvény jóhiszeműséget feltételez, de megalkotásakor nem számoltak azzal, hogy lesznek polgármesteri hivatalok, melyek az egészséges környezet ellen lépnek majd fel, mint ahogy az többször Marosvásárhelyen is megtörtént. A módosításra azért van szükség, hogy a jövőben minden városban meg tudjuk gátolni az egyre nagyobb gondot jelentő fakivágásokat” – fogalmazott a volt környezetvédelmi miniszter, aki áprilisban csatlakozott a Ne vágj ki minden fát! elnevezésű civil mozgalomhoz, tiltakozásképpen a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal fakivágási módszerei ellen.

„Marosvásárhelyen nem ez volt első eset, amikor visszaélést tapasztaltunk a zöldövezetekkel szemben, éppen ezért is tartottam fontosnak a hivatalos fellépést a törvénytelen fakivágások ellen. Meggyőződésem, hogy egyetlen fa kivágását sem kellene jóváhagyni, kivéve, ha az veszélyezteti a járókelők épségét, vagy a város számára fontos projektek megvalósítása függ tőle” – nyilatkozta Borbély László.

„A megyei és helyi önkormányzatok környezetvédelmi bizottságainak munkáját is segítené a törvénytervezetben megfogalmazott módosítás, hiszen világos törvényes fogódzót nyújtana a visszaélésekkel szemben” – tette hozzá a volt környezetvédelmi miniszter.

A szenátus állandó bürója ezen a héten dönt, melyik szakbizottság tárgyalja alapfokon a törvénytervezetet.








EZT OLVASTA MÁR?

X