Kelemen Hunor: „Ünnepeljünk hát ma is, mint mindannyiszor az elmúlt három évtizedben”


-A A+

„Úgy, mint egy meghitt családi ünnepen. Ki virággal, ki koszorúval, egyedül vagy többen. Mert ma nem a résztvevők száma, hanem a szabadságba vetett hit ereje és a felelősségteljes cselekvés tesz minket erőssé” – olvasható Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökének március 15-i üzenetében.

„Amióta megszűnt a diktatúra, az elmúlt harminc esztendőben még nem fordult, nem fordulhatott elő, hogy az erdélyi magyarok ne ünnepeljék közösen március 15-ét, a szabadságunk szent napját. Idén azonban nélkülöznünk kell a közös ünnep élményét” – írja a szövetség elnöke, utalva arra, hogy az RMDSZ lemondta március 15-ei tömeges köztéri megemlékezéseit.

 

Kelemen Hunor szerint idén az a felelős döntés, hogy „legyünk észnél, vigyázzunk egymásra, mert nem lehet közösen ünnepelni akkor, ha az egy világjárvány fertőzésének aránytalanul magas kockázatát hordozza magában”.

„Ükapáink azzal jártak el helyesen, hogy kardot rántottak a szabadságért. Mi pedig úgy járunk el bölcsen, ha ügyelünk a magunk és szüleink egészségére, ha ügyelünk arra, hogy közösségünk épen és egészségesen vészelje át ezt a nehéz időszakot. A világszabadságért érdemes kockáztatni. Egy világjárvány miatt azonban nem érdemes és nem is helyes” – áll a Facebookon közzétett ünnepi köszöntőben.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X