FRISSÍTVE - Mégsem jelennek meg megyei adatok a koronavírusról az új kormányzati honlapon
FRISSÍTVE - Engedtek az újságíró szervezetek nyomásának, és ismét közölnek megyei adatokat a bukaresti hatóságok a koronavírus-fertőzés terjedéséről. Ezek szerdától a datelazi.ro portálon érhetők el. De csak elvileg, mert délelőtt fél 11 körül még nem töltődtek be az információk. FRISSÍTÉS: Az új kormányzati honlapon mégsemn jelentek meg megyei adatok.
A Stratégiai Kommunikációs Csoport szerdán közölte: a Románia Digitalizálásáért Hatóság a Code for Romania nevű civil szervezettel együttműködve egy új online platformot indított, amely naprakész információkat szolgáltat a koronavírus romániai terjedéséről.
A korábban elrendelt hírzárlat feloldásának előzménye, hogy a román újságíró szervezetek perrel fenyegették a kormányt a koronavírussal kapcsolatos információk elhallgatásáért. Arra hivatkoztak, hogy a szükségállapotot kihirdető elnöki dekrétum és az ennek előírásait tartalmazó katonai rendelet sem fosztotta meg a polgárokat a tájékozódáshoz való joguktól.
FRISSÍTÉS: Csütörtök délben elérhetővé váltak az adatok az új kormányzati honlapon. Ezek részletesebbek, mint a korábban kommunikált információk, de a fertőzőttek számának megyénkénti megoszlása továbbra sem szerepel közöttük.
- 34919 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34921 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34922 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34923 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34924 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34924 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni