Youth Kolozsvár 2015: teljes összefogás civil és politikai szinten


-A A+

Partneri kapcsolat kialakítása a jelszó a 2015-ben esedékes Kolozsvár – Európa Ifjúsági Fővárosa projekt megvalósításában – derült ki a Bulgakov Irodalmi Kávéházban kedd délelőtt tartott sajtótájékoztatón.

Farkas András projektvezető, a Pont csoport igazgatója szerint a készülődést, figyelemfelkeltő akciókat már idén, 2013-ban meg kell kezdeni, már csak azért is, mert Nyugat-Európában megdöbbentően kevesen hallottak Kolozsvárról, és ha igen, akkor is inkább csak a Vasutas futballklubról (CFR) és ha Erdélyt említik nekik, akkor Drakuláról.

„El kell ültetnünk a mostani nyugat-európai fiatalokban Kolozsvár képét úgy, hogy azt ne felejtsék el soha többé” – mondta Farkas András. Hozzátette: aki most fiatal fejjel Kolozsvárra látogat az Ifjúsági Főváros éve alkalmából, abból 15-20 év múlva jó eséllyel cégvezető vagy véleményformáló, közösségi feladatot ellátó személyiség lesz, és nem mindegy, hogy milyen emlékei maradnak az erdélyi városról. „Az Ifjúsági Főváros titulust egy város csak egyszer kapja meg, tehát ez egy soha vissza nem térő alkalom. Arról nem beszélve, hogy elég kevés rá az esély, hogy Románia bármely más városa ugyanehhez a címhez jusson a 2015-öt követő másfél-két évtizedes időszakban” – hívta fel a figyelmet Farkas András a másfél év múlva esedékes titulus jelentőségére.

Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere tapasztalata szerint még a kolozsvári lakosság sem kellőképpen tájékozott arról, hogy a város 2015-ben Ifjúsági Főváros lesz. „A Kulturális főváros az utcai rendezvények mellett egy partneri szellemiséget jelent” – mondta az alpolgármester asszony. A projekt gyakorlatba ültetéséhez 31 ifjúsági szervezet lépett szövetségre, többek közt a KMDSZ, az építészetis diákok szövetsége, a Kolozsvár – Európa Kulturális Fővárosa 2021 tervezet kivitelező csoportja, és a lista nyitott, minden támogatót, csatlakozni kívánó civil szervezetet tárt karokkal várnak az egyelőre önkéntes alapon dolgozó projektfelelősök. Florin Moroşan, a Kulturális Főváros Egyesület képviselője hozzátette, ez a két projekt – az Ifjúsági és a Kulturális Főváros – megtette azt, amire csak nagyon kevés elképzelés képes: egyetértést generált minden politikai párt, minden Kolozs megyei parlamenti képviselő között, alakulattól függetlenül.

Horváth Anna azt is elmondta: a vissza nem térítendő támogatások kiutalásának reformjába kezdtek önkormányzati szinten, hisz a két fontos projekt miatt újra kell gondolni a prioritásokat, el kell különíteni az iskoláknak vagy szociális célokra szánt összegeket az ifjúsági rendezvényektől és a kulturális projektekre kiutalandó támogatásoktól.  

Balázsi-Pál Előd, a Félsziget kommunikációs igazgatója elárulta: az idén először Kolozsváron megrendezésre kerülő fesztivál jellegét a jövőben szeretnék kiterjeszteni a közösség szélesebb rétegei felé oly módon, hogy megszervezik a Gyermek Félszigetet is.








EZT OLVASTA MÁR?

X