Bűntettek is állhatnak a sorozatos suceavai halálesetek mögött


-A A+

A suceavai halálesetek egy része az egészségügyi rendszerben dolgozó köztisztviselők „jogsértő tevékenységével” függhet össze - állítja a suceavai ügyészség, amely kiterjesztette a nyomozást a megyei kórházban történt nagyszámú fertőzés ügyében.

A vádhatóság a betegségek leküzdésének meghiúsítása és hivatali visszaélés gyanújával indított nyomozást. Megállapította, hogy nem illetékes bizonyos halálesetek kivizsgálásában, amelyeknél súlyosbító körülmények merülnek fel, ezeket átadta a legfőbb ügyészségnek.

Az ügyészség rendellenesség történtek a koronavírus-fertőzésben elhunyt betegek kórházi regisztrálásakor is, és azt feltételezi, hogy egyes köztisztviselők „jogsértő tevékenységet” folytattak. A sajtóban megjelent oknyomozó riportokat követően az ügyészek okirathamisítás gyanújával is nyomoznak.

A vádhatóság szerint több rendben megszegték a tesztelésre előírt módszertant, és az is előfordult, hogy az egészségügyi személyzettől levett mintákat nem küldték el a laborba, és emiatt az orvosok és asszisztensek egy része hosszabb ideig volt elszigetelésben, ami kimeríti a betegségek leküzdése meghiúsításának bűncselekményét.

Az ügyészek szerint az egészségügyi szakemberek akkor is megszegték az elkülönítésre vonatkozó rendelkezéseket, amikor a pozitív teszteredményű pácienseket nem a fertőző betegségek osztályára utalták be.

Az ügyészség leszögezi: a nyomozás célja, hogy minden szempontból tisztázza a tényleges helyzetet, de tekintettel Suceava városának kritikus helyzetére, kiemelt fontosságú, hogy valamennyi egészségügyi szakember maximális gonddal teljesítse kötelezettségét, és ebben az időszakban semmilyen további nyomásnak ne legyen kitéve.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.







EZT OLVASTA MÁR?

X