Szili Katalin "hazajáró lélek" Marosvásárhelyen


-A A+

Tiszteletbeli klubtaggá avatták Szili Katalint és Kerényi Györgyöt a marosvásárhelyi demokrácia-központban szerdán délután, azt követően, hogy a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága Autonómia Albizottságának elnöke a Sapientia egyetem marosvásárhelyi karán nemzetpolitikai kérdésekben tartott előadást.

A vendégeket Kirsch Attila, a demokrácia-központ vezetője és Cseh Gábor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei elnöke fogadta, illetve marosvásárhelyi közéleti személyiségek köszöntötték, többek közt: Székely Emese, a Református Kollégium igazgatója, Horváth Gabriella, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatóhelyettese, Nagy László unitárius püspökhelyettes.

Kirsch Attila és Cseh Gábor ismertette a Magyar Állampolgárok Klubját, amely 2011 óta civil szervezetként működik és a nemzeti összetartozást segíti, az egymásrautaltság felismerését, a nemzeti öntudat erősítését. A klubtagok zöme magyar állampolgár, de szimpatizánsok, illetve olyan személyek is beléphetnek, akik ezt követően szeretnék felvenni a magyar állampolgárságot.

Szili Katalin úgy fogalmazott, hogy ő már egy „hazajáró lélek” Marosvásárhelyen, hiszen legutóbb alig két héttel ezelőtt járt itt. A tiszteletbeli klubtagságot megköszönve a politikus arról beszélt, hogy vannak dolgok, amelyek teljesen természetesek, mint például az, hogy magyarok vagyunk és magyarul beszélünk. Marosvásárhely díszpolgáraként is kitüntetésnek érzi, hogy ehhez a közösséghez tartozhat – hangsúlyozta - , hogy az egykori december 5-i népszavazás után jót cselekedhet, hogy ez a közösség befogadta. 

Kerényi György arról beszélt, hogy a testvértelepülési partnerségeknek köszönhetően jött létre a szoros barátság közte és Marosvásárhely között, hiszen a város élő kapcsolatban van Bajával, Kecskeméttel és Zalaegerszeggel és ezek révén, úgy érzi, hogy ő is több lett.  








EZT OLVASTA MÁR?

X