Az áldás így is érvényes: idén online követhető a csíkszeredai húsvéti ételszentelés
Online közvetítés révén vehetnek részt a hívek a csíkszeredai húsvéti ünnep egyik kiemelkedő eseményén, az ételszentelésen. Bár ezúttal nem lesz lehetőség a szokásos szabadtéri szertartás megrendezésére, az interneten nézhető élő adás által bárki részesülhet az ételek megáldásának kegyelmében. A rendhagyó eseményről a főszervező Darvas-Kozma József, a Csíkszeredai Szent Kereszt Főplébánia plébánosa árult el részleteket portálunknak.
A katolikus közösség meghatározó ünnepi mozzanata a csíkszeredai húsvéti ételszentelés, amelyen rendszeresen ezrek vesznek részt. Darvas-Kozma József pápai káplán, címzetes esperes, az esemény főszervezője a Maszol érdeklődésére elmondta: ebben az évben a koronavírus-járvány elleni küzdelem előírásainak megfelelően természetesen nem lesz alkalom a szabadtéri szertartás megrendezésére.
A plébános elmondta: húsvét vasárnapján, a megszokott időben, reggel 8 órakor tartják az ételszentelést a Szent Kereszt-templomban, a szerartást Tamás József nyugalmazott püspök végzi. Az eseményt a Mária Rádió, a templom.ro, valamint a plébánia Facebook-oldala élőben fogja közvetíteni és elképzelhető, hogy egy televízió is műsorára tűzi a szertartást.
Az ételszentelésen a templomban azokat a húsvéti szeretetcsomagokat fogják megáldani, amelyet magányos, idős, illetve több gyerekes családok számára állítanak össze. Ilyen ajándékokat minden évben szoktak osztani a rászorulók körében – mondta Darvas-Kozma József. Az egységes csomagok oltáregyletek, nőszövetségek, különböző kiscsoportok és a hívek személyes adományainak segítségével készülnek el és egy helyi élelmiszerüzlet-lánc állítja össze.
A kosarak tartalmánál figyelembe vették az idősek igényeit is: tartós élelmiszerek, tojás, kalács és egy üveg bor is a csomag része lesz. A szeretetcsomagok szombattol délutánra fognak elkészülni, idősek esetében 50, nagycsaládoknak 100 lej értékben. Az ajándékokat az ételszentelést követően fogják eljuttatni a címzettekhez.
Darvas-Kozma József elmondta: minden hívüket otthonmaradásra biztatnak a húsvéti ünnep ideje alatt is. A plébános kiemelte: az élő közvetítés által minden eddiginél többen kapcsolódhatnak be a szertartásba a Kárpát-medencében és szerte a világban. A bekapcsolódó családokat arra kérik: készítsék elő a hagyományos húsvéti ételeket, hiszen az áldás a közvetítés által is érvényes lesz.
A plébános kihangsúlyozta: a nagyheti szertartásokat hagyományos rend szerint végzik és közvetítik. „Egyszerű körülmények között végezzük a szertartásainkat, a hívek pedig be tudnak kapcsolódni otthonról a technika segítségével” – közölte Darvas-Kozma József.
- 33256 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33258 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33258 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33259 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33261 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33261 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni