Hatékonyabb közbiztonsági és közegészségügyi fellépést kér Antal Árpád


-A A+

A közbiztonság és közegészségügy érdekében hatékonyabb fellépést kér a háromszéki prefektustól és rendfenntartóktól Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtöki online sajtótájékoztatóján elmondta: a városházára több panasz is érkezett, de ő is tapasztalta, hogy a piac, az üzletek és tömbházak környékén megjelentek az előpataki és hetei romák, akik mindenfélét próbálnak eladni az embereknek. 

„Aggasztó ez a jelenség, mert felmerül a kérdés, hogy hogyan jutnak be a városba, miért nem állítja meg őket senki”, mondta a sepsiszentgyörgyi polgármester. Úgy véli, ez a jelenség inkább diszkomfortérzéssel jár, mivel mindenféle védőfelszerelés, kesztyű és maszk nélkül közelednek a járókelőkhöz, de aggasztó is, mert ezek szerint Sepsiszentgyörgyre be tudnak menni más településekről olyanok is, akik ennél törvénytelenebb tevékenységet folytatnak, mondta Antal Árpád. 

Az elöljáró szerint mindeddig az ilyen jellegű problémákat meg tudták oldani a helyi rendőrség bevonásával, most azonban a helyi rendőrök a belügyminisztérium alárendeltségébe kerültek, így a polgármesternek nincs más módja, mint hogy levelet ír a prefektusnak és rendfenntartóknak, így próbál nyomást gyakorolni rájuk a problémás helyzetek rendezéséért. Az elmúlt időszakban pedig gyakran kellett levelet írnia, mondta Antal Árpád.  

Hozzátette: a jelenség nemcsak közbiztonsági, hanem közegészségügyi problémát is felvet, és az emberek kezdték elveszíteni a türelmüket. Azért lenne szükség, hogy a hatóságok hatékonyan végezzék dolgukat, és megakadályozzák a törvénytelenségeket, hogy ne kerüljön sor önbíráskodásra. 

A mélyszegénységben élőket próbálják szociális segélyhez juttatni

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat szociális irodája az elmúlt időszakban a szociális segély igényléséhez szükséges iratcsomók összeállításában és ügyintézésben segíti azokat, akiknek nincs semmilyen bevételük, mutatott rá Antal Árpád, aki szerint az a cél, hogy mindenkinek segítsenek, aki a járványhelyzet miatt bajba jutott. Emellett élelmiszercsomagokat is adnak, főként olyanoknak, akik házi elkülönítésbe kényszerültek. 

A polgármester rámutatott arra is, hogy azokon tudnak segíteni, akikről a szociális ankét során bebizonyosodik, hogy valóban a koronavírus-járvány miatt jutottak bajba. Magyarázata szerint van, akiknek ezelőtt két hónappal is ugyanakkora volt a szociális segélyük, mint most, tehát nem változott a jövedelmük szintje a járvány miatt, nem most jutottak nagyobb bajba. 

Antal Árpád szerint azok, akik törvényesen dolgoztak, valamilyen szinten védettek, hiszen vagy még van munkahelyük, vagy ha kényszerszabadságra kényszerültek, megkapják a bérük 75 százalékát, ha munka nélkül maradtak, kapnak munkanélküliségi segélyt. Most azokkal van probléma, akik eddig feketén vagy szürkén dolgoztak itthon vagy külföldön. 








EZT OLVASTA MÁR?

X