A román főmikrobiológus szerint év végére a járvány újabb tetőzése várható


-A A+

A Román Mikrobiológiai Társaság elnöke szerint év végére a koronavírus-járvány újabb tetőzése várható. Alexandru Rafila viszont azt reméli, hogy addig elkészül a kór ellenszere.

A mikrobiológus a Mediafaxnak adott csütörtöki interjúban beszélt a fertőzések számának várható romániai alakulásáról. Megismételte azt a korábban is hangoztatott véleményét, hogy a járvány ortodox húsvét után tetőzik Romániában a vendégmunkások hazatérése miatt. „Nehéz elítélni ezeket az embereket azért, mert látni szeretnék a szüleiket” – jelentette ki.

Alexandru Rafila úgy véli: április végére eléri a 12-14 ezret az igazolt fertőzések száma az országban. „Novemberben-decemberben az járvány újabb tetőzése várható Romániában. Remélem, addig elkészül a vírus ellenszere” – nyilatkozta a szakember.

A mikrobiológus arról is beszélt, hogy szerinte a kézmosás a kékszesznél hatékonyabban távolítja el a vírust. Megjegyezte: nem kell attól tartani, hogy bárminek a megérintésével megfertőzhetünk. A bankjegyek például szerinte nem terjesztik a koronavírus.

A védőmaszk viselését pedig csak hűlés esetén ajánlja az embereknek. „A lakosság többi része a lehetősége szerint hordhat maszkot. A legajánlatosabb a sebészeti maszk, vagy ha nincs, akkor pamutból készül védőeszköz” – magyarázta Alexandru Rafila.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

(Nyitókép forrása: Agerpres)








EZT OLVASTA MÁR?

X