Ezt kínálja a nézőknek húsvétkor az Erdély TV


-A A+

Vallási témájú műsorokkal, szórakoztató műfajjal, valamint premierként vetített filmekkel teszi ünnepibbé az idei húsvétot az Erdélyi Magyar Televízió.

A mostani rendkívüli helyzetre való tekintettel, az Erdély TV igyekszik a képernyőkön keresztül elérhetővé tenni a különböző felekezetek ünnepi szentmiséit, igehirdetéseit, értékes színházi produkciókat, valamint tanulságos beszélgetéseket, interjúkat.

Lelki feltöltődésre

Nagypénteken 20 órától az udvarfalvi református egyházközség nagypénteki istentiszteletét, majd nagyszombaton 21:30-tól A feltámadás csendje címmel Szénégető István plébános húsvéti elmélkedését követheti a néző. Húsvétvasárnap az Erdély TV is élőben közvetíti 10:30-tól a húsvéti római katolikus szentmisét a csíksomlyói kegytemplomból, amelyet 11:30-kor Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének igehirdetése követ, majd 12:30-tól a kolozsvári belvárosi unitárius templom húsvéti istentisztelete látható.

Szintén aznap 15:30-kor kezdődik a Márton Áron boldoggá avatási peréről szóló háromrészes dokumentumfilm-sorozat. Végül 17:30-kor jelentkezik a Hitélet műsor, amelynek témája Jeruzsélem – a virágvasárnapi Ékes kaputól az üres sírig. Húsvéthétfőn 15:30-kor a Jakab Antal püspök életútjáról szóló Küzdve és bízva című film kerül adásba.

A kikapcsolódásra vágyóknak

Az ünnep apropóján az eddiginél gazdagabb tartalommal jelentkezik az Erdély TV SzínHáz nevű projektje. A gyerekeket nagyszombaton és húsvéthétfőn is délelőtt 10-től a kolozsvári Puck Bábszínház előadásával csalogatja a képernyők elé a tv-csatorna, húsvétvasárnap szintén 10 órától a Székely Legendárium rajzfilmsorozat két részét nézhetik meg, 18 órától pedig Arany János Rózsa és Ibolya című művéből készült mesejátékot vetíti. A felnőtt nézők figyelmébe A Kolozsvári Állami Magyar Színház Marie Jones Kövekkel a zsebében című előadását ajánlják. A szórakoztató műfaj része Illényi Katica hegedűművész koncertfelvételei, amelyeket húsvétvasárnap 20-tól, valamint húsvéthétfőn 12:15 és 20:45-től tekinthetik meg.

Az egyedi tartalmakat igénylőknek

A kolozsvári Video Pontes stúdió jóvoltából több olyan film került be az ünnepi műsorkínálatba, amelyet az Erdély TV első ízben vetít. Ide tartozik a Márton Áron boldoggá avatási peréről szóló dokumentumfilm-sorozat, valamint az Arany János művéből készült mesejáték is. A további, premiernek számító tartalmak: a kolozsvári Mátyás szobor restaurálásának a történetét összefoglaló Mathias Rex című film, nagyszombaton 16:10-től, és a Sipos László kolozsvári festőművészről szóló portréfilm, szintén aznap 17:40-től, valamint a Szilágyi Domokos költőről szóló Az utolsó maszek című portréfilm, húsvéthétfőn 17:10-től.

Húsvétkor az Erdély TV saját gyártású műsorai is különleges tartalommal jelentkeznek. Húsvétvasárnap a 13:30-kor kezdődő Üzenet szeretettel műsorban a jókívánságok és bátorító gondolatok mellett virtuális locsolásban lesz részük a nézőknek, 17 órakor a Pszichotrillák műsor a nem szokványos ünnepről szól, húsvéthétfőn a 20 órai Zebra pedig Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológust szólaltatja meg a jelenlegi életünkről.








EZT OLVASTA MÁR?

X