Más megyében fertőződhetett meg az egyik új csíkszeredai beteg


-A A+

Két új koronavírusos megbetegedésről számolt be a csíkszeredai katasztrófavédelmi bizottság csütörtöki ülése után Ráduly Róbert polgármester, a testület elnöke. Jelenleg Hargita megyében 9 igazolt fertőzéses esetet tartanak nyilván.

A két új csíkszeredai koronavírusos esetről Ráduly Róbert elmondta: az egyik az orvos, akinek fertőződését szerdán jelentették be, a másik egy olyan személy, aki egy másik megyében járt gyógykezelésen és ott fertőződhetett meg. Mindkettőjüket a Hargita Megyei Sürgősségi Kórház fertőző betegségeket kezelő részlegén ápolják. A városvezető ugyanakkor hangsúlyozta: az Etéden elhunyt, majd utólag koronavírussal diagnosztizált férfi nem jelenik meg az országos statisztikákban.

Ráduly elmondta, csütörtökön befejeződik a tömbházak fertőtlenítése Csíkszeredában. A csütörtöki nap eseménye, hogy lezárult a közbeszerzési eljárás, és aláírják a város által vásárolni kívánt hét lélegeztetőgép adásvételi szerződését. A városvezető beszámolt arról is, hogy polgármesteri hivatal munkatársainak azt szorgalmazzák: vegyék ki a szabadságaikat a járvány ideje alatt. 

Azoknak a városházi dolgozóknak, akik nem végeznek nélkülözhetetlen feladatot, kötelező kivenniük a szabadságukat. Első körben a tavalyról áthozott pihenőidőt, majd az ideiket is kiadják – tájékoztatott Ráduly Róbert, majd hozzátette: akiknek kimerül a szabadság-kerete, azok számára kidolgozás alatt van egy pót-szabadságolási rendszer. Újságírói kérdésre a polgármester elmondta: azon dolgoznak, hogy a hivatal munkatársai ne kerüljenek kényszerszabadságra.

Arra az újságírói felvetésre, miszerint a csíkszeredai kórházban koronavírussal diagnosztizált orvos eredményét már kedden tudták az intézményben, ám csak szerdán késő délután került nyilvánosságra, Ráduly Róbert a pontos és gyors tájékoztatás szükségességét hangsúlyozta ki.








EZT OLVASTA MÁR?

X