A BBTE lehetővé tette az online vizsgát a felvételizőknek és a végzőseinek


-A A+

A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudomány szenátusa csütörtökön határozat fogadott el, amely szerint a felvételire jelentkezőknek lehetőségük lesz online felvételi vizsgára, a végzős hallgatók az alapképzési és a magiszteri tanulmányokat lezáró vizsgáikat szintén online tehetik le – számolt be a BBTE sajtóirodája.

„Megpróbálunk eleget tenni a felvételire jelentkezők és a végzős hallgatóink igényeinek, és olyan alternatív megoldásokat igyekszünk biztosítani, amelyek hozzájárulnak a tanulmányi és szakmai életpályájuk folytatásához, hogy a kialakult helyzet ne hiúsítsa meg életterveiket. Mihelyt visszatérünk a megszokott keretek közé, elemezni fogjuk, hogy szükség lesz-e a felvételi vagy a tanulmányzáró vizsgák lebonyolításának alapos újragondolására, és akár be is építhetünk pozitív tapasztalatokat a most kipróbált új gyakorlatokból” – idézte a közlemény Daniel David egyetemi tanárt, a BBTE rektorát.

Soós Anna egyetemi docens, tanulmányi rektorhelyettes hozzátette: az alternatív lehetőségek kidolgozása a közösség és a hallgatói képviselet széleskörű bevonásával történt, az egyetemi autonómia keretei között, a vonatkozó országos szintű szabályozások figyelembevételével.

A BBTE határozatai szerint az alapképzési felvételire egy új felvételi naptár szerint kerülhet sor, a közoktatás végzős évfolyamainak tevékenységét lezáró időszak és az érettségi vizsgák időpontjának függvényében, míg a magiszteri és a doktori képzésre történő felvételi vizsgákra az eredeti naptár szerint zajlanak.

Valamennyi szükséges információ megtalálható a Babeș–Bolyai Tudományegyetem honlapján, a Felvételi oldalon, valamint a karok honlapján is. Ugyanitt találhatóak a kari elérhetőségek is azok számára, akik bővebb információkat szeretnének igényelni.

Kizárólag online történik a jelentkezők beiratkozása, akik felelősséget vállalnak a szükséges okiratok pontos beküldéséért, valamint a közölt adatok valódiságáért. A vizsgáztatás módját a karok vagy a doktori iskolák határozzák meg és közlik, a helyek visszaigazolása pedig a tanulmányi szerződések elektronikus aláírásával és beküldésével történik, az eredeti dokumentumokat majd az egyetemi tanév kezdetén kell benyújtani. Ha a szükséges dokumentumokat nem sikerül továbbítani vagy feltölteni a megfelelő felületre, illetve eredeti változatban bemutatni a megszabott határidőre, a jelentkező elveszíti a verseny révén megszerzett helyét.

Az alapképzési és a magiszteri tanulmányokat lezáró vizsgákat meg lehet szervezni az egyetemi tanév kezdetén leszögezett időszakban; az alapismereteket és szakismereteket felmérő vizsgákra, valamint a szakdolgozat és magiszteri dolgozat bemutatására és megvédésére online módon kerülhet sor, valós időben, a vizsgáztató bizottság előtt, egy olyan internetes felület segítségével, amely lehetővé teszi a párbeszédet, valamint az audio- és videótartalom rögzítését.








EZT OLVASTA MÁR?

X