Iskolatáskát kapnak a háromszéki előkészítősök


-A A+

Augusztusig mintegy 2400 előkészítő osztályos diák kap iskolatáskát a háromszéki önkormányzattól. Az „első iskolatáska” nevű projekt a következő iskolai évben kezdő előkészítős diákokat célozza, akik még a tanév előtt, tehát augusztus elsejéig megkapják az iskolai felszerelést. Kovászna megye tanácsának alelnöke, Henning László elmondta: már jó ideje tervbe vették azt, hogy az előkészítő osztályos tanulókat is ellátják a megfelelő tanfelszereléssel.

A tanácsülésen Kulcsár-Terza József MPP-s tanácsos azt kérte, hogy az „első iskolatáska” projektet terjesszék ki azokra a gyerekekre is, akik most járnak előkészítő osztályba, hiszen ők – ahogy fogalmazott - „kísérleti alanyai” voltak ennek a rendszernek. Keresztély Irma háromszéki főtanfelügyelő, a megyei tanács tagja visszautasította, hogy „kísérleti alanynak” nevezzék a jelenlegi előkészítő osztályos gyerekeket.

A képviselő testület végül elutasította a polgári párti tanácsos kezdeményezését, hiszen Keresztély Irma rámutatott: a mostani előkészítősök a következő tanévben első osztályt kezdenek, így ők kormányprogram részeként kapnak egy jóval nagyobb iskolatáskát. Hozzátette: a jövőben kezdő előkészítősök önkormányzati támogatása hiánypótló jellegű intézkedés. Az iskolatáskák mérete megfelelő lesz egy 6 éves gyerek számára.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X