Aradon továbbra is online ügyintézésre bátorítják az embereket


-A A+

A koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapot feloldásával néhány területen visszarendeződés tapasztalható a közügyek intézésében. Az aradi önkormányzat és a hozzá tartozó intézmények is lassan visszaállítják megszokott szolgáltatásaikat és ügyfélfogadási rendjüket – természetesen a járványügyi előírások betartásával.

Az aradi közszállítási vállalat május 18-tól növeli járatai számát, de Bognár Levente alpolgármester szerint, lévén, hogy a tanítás internetes távoktatási rendszerben zajlik, és az iskolák zárva tartanak, a tömegközlekedésben a vakációs menetrend lesz érvényben.

A polgári házasságkötést eddig sem függesztették fel Aradon, de most próbálnak olyan körülményeket teremteni, hogy minél többen részt vehessenek az esketéseken. „Az elmúlt két hónapban nagyon megcsappant a számuk, talán húsz házasságkötés volt, amelyeken külön-külön maximum csak nyolc fő lehetett jelen. Most is elővigyázatosnak kell lennünk, de a törvény lehetővé teszi az esketés a szabad ég alatt, így, ha az időjárás megengedi, és a pár is kéri, a parkban megtarthatjuk a szertartást, hogy minél többen részt vehessenek. Persze, az előírt fizikai távolságok betartásával” – mondta Bognár Levente.

Az önkormányzat anyagilag segíti asz iskolákat a nyolcadikosok és az érettségizők felkészítőinek, illetve vizsgáinak megszervezésében, konkrétan a fertőtlenítő eszközök, védőfelszerelések, hőszkennerek beszerzésében. A hétfőtől érvényes hivatali ügyfélfogadási órarend megtalálható lesz az aradi városháza internetes oldalán, és továbbra is bátorítják a lakosságot az online ügyintézésre – tette hozzá az alpolgármester.

(Nyitókép: Az aradi városháza | Fotó: Facebook)








EZT OLVASTA MÁR?

X