A marosvásárhelyi katolikus iskola története két és fél percben – az Erdély TV gyártásában


-A A+

Évszázados múlt, újraindulás, megpróbáltatás, újrakezdés, és számtalan emlék – mindezeket tartalmazza a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum népszerűsítése céljából készült kisfilm.

„Az Erdélyi Magyar Televízió fontosnak tartja, hogy segítsen a sok megpróbáltatás után újraindult, élő, és élni akaró iskola bemutatásában. Folyamatosan jelen volt minden fontos pillanatban, s erkölcsi kötelességének tekintette, hogy amikor az iskola megkérte, hogy segítsen egy promóciós-film összeállításában, ezt vállalja. Köszönjük!” – írta Tamási Zsolt iskolaigazgató az Erdély TV-nek küldött levelében.

Az iskolának az elmúlt évek meghurcoltatásai után sikerült újra talpra állnia, éppen elkezdte a 2020–2021-es beiratkozáshoz szükséges népszerűsítést, amikor a járványhelyzet miatt – az többi tanintézménnyel együtt – leállni kényszerültek. Az oktatási minisztérium a napokban módosítja és egészíti ki a beiratkozási naptárat, illetve teszi közzé a gyerekek általános iskolába való felvételének módszertanát a 2020–2021-es tanévre.

Ez a kisfilm is hivatott arra, hogy a virtuális térben segítsen felhívni a figyelmet, hogy van Marosvásárhelyen egy iskola, amely szeretettel várja azokat a diákokat, akik részesei akarnak lenni annak  a közösségnek, amelynek kitartása miatt létezik a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum, ahol mindenki otthonra talál, aki a minőségi oktatás mellett a megélt közösségi élmény részese is akar lenni.








EZT OLVASTA MÁR?

X