Folytatódik a diákok japán sztrájkja az utazástámogatásért


-A A+

Szerdán is fehér karszalag viselésével sztrájkol mintegy 2000 háromszéki diák, aki a fél éve elmaradt utazási támogatásukat követelik. .

Mint arról beszámoltunk, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) kezdeményezésére múlt héten több mint 2500 támogató aláírást gyűjtöttek tucatnyi háromszéki, magyar és román tannyelvű iskolában. Ezen a héten pedig japánsztrájkkal hívják fel a hatóságok figyelmét arra, hogy az oktatási minisztérium 2,2 millió lejjel tartozik a Kovászna megyei ingázó diákoknak. A szervezők elmondása szerint ha jövő hétig nem rendeződik a helyzet, készek utcára is vonulni.

Ugyanakkor szorgalmazzák, hogy más megyék diákjai is csatlakozzanak a háromszéki kezdeményezéshez, hogy hangsúlyosabb legyen a tiltakozó akció. Mint ismert, a törvény szavatolja azt, hogy a vidékről ingázó diákoknak meg kell téríteni az utazási költségeket, a szaktárca viszont legutóbb tavaly decemberben törlesztette a novemberre járó összegeket.

Kovászna megye főtanfelügyelője, Keresztély Irma sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy Háromszéken 2240 diák ingázik naponta otthona és iskolája között. Az érintett diákok szerint távolságtól függően havonta 60 és 260 lej közti összeget költenek szüleik utaztatásra. A főtanfelügyelő kifejtette: javasolják az Oktatási Minisztériumnak, hogy részletekben kezdje törleszteni az elmaradást. Hozzátette: Háromszéken az elmúlt öt év alatt megháromszorozódott az autóbuszbérletek ára. A szállító cégek az üzemanyagárának emelkedésével és karbantartási költségek drágulásával indokolták az áremelést. Keresztély Irma szerint az Oktatási Minisztériumnak kellene szabályoznia az utazási költségek határértékeit, figyelembe véve egyes megyék domborzati viszonyait is.








EZT OLVASTA MÁR?

X