Ekkor térhet vissza a megszokott medrébe az élet az egészségügyi miniszter szerint


-A A+

Az egészségügyi miniszter becslése szerint július végére, augusztus elejére szinte teljes mértékben visszatér a megszokott medrébe az élet Romániában, az embereknek már csak az egymás közötti távolság betartására kell majd ügyelniük.

Nelu Tătaru a B1TV-ben nyilatkozott a koronavírus-járvány jelenlegi helyzetéről kedden este. Elmondta, hogy az új fertőzések száma folyamatosan csökken, ami bizakodásra ad okot. Közlése szerint a kormány pénteken fogja kielemezni a vészhelyzet kihirdetésétől eltelt időszak tapasztalatait, és dönt arról is, hogy milyen újabb lazításokra számíthat a lakosság június elsejétől, azaz jövő héttől.

„Az már szinte biztos, hogy június elsejétől kinyithatnak a teraszok. (…) Fontos lesz azonban továbbra is betartani a másfél méteres biztonsági távolságot. További lazításokra is számítani lehet, és hétvégéig el is dől, hogy melyek lesznek ezek” – magyarázta.

Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta: a teraszokon nem lesz kötelező a testhőmérséklet-mérés, de várhatóan kötelező lesz az előzetes helyfoglalás. Nelu Tătaru megerősítette azt is, hogy  a tervek szerint június 15-től kinyithatnak a tengerparti fürdőhelyek is, és beindulhat a turisztikai szezon Romániában.








EZT OLVASTA MÁR?

X