Közzétették a csíksomlyói búcsú programját


-A A+

Bár a tömeges zarándoklat ebben az évben a kialakult közegészségügyi helyzet miatt elmarad, a pünkösdi fogadalmi búcsút megtartják, a hívek élő közvetítések által - amit a Maszol Facebook-oldalán is követhetnek majd - kapcsolódhatnak be az eseményekbe. A szervezők közzétették az ünnepi hétvége programját.

A 2020. május 30-i csíksomlyói pünkösdszombati búcsús ünnepi szentmise déli fél 1-kor kezdődik a zárt csíksomlyói kegytemplom – pápai kisbazilikában, tudatta közleményében az erdélyi ferences rend sajtszolgálata.

A szentmisét Nm. és Ft. Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye Főpásztora mutatja be és mond szentbeszédet. A szentmise élőben követhető lesz a kegyhely honlapján és Facebook-oldalán, továbbá közvetíti a Duna TV és az Erdélyi Mária Rádió

A zarándokok lelki bekapcsolódását segíti az alkalomra összeállított programfüzet, amely PDF formátumban letölthető lesz a kegyhely honlapjáról és Facebook-oldaláról és elérhető lapozható formátumban is.

A szervezők kérik, hogy akik időközben egyedül a kegyhelyre látogatnak, szigorúan tartsák be a járvány terjedését megakadályozó előírásokat (maszk viselése a zárt helyeken, gyakori kézmosás, szükséges távolságtartás), ezzel is segítve, hogy minél hamarabb alkalmas legyen a kegyhely a zarándokok fogadására. „Amikor a járványidőszak lejár, az újabb rendeletek értelmében lehetőség szerint keressék majd fel kegyhelyünket, bekapcsolódva a későbbi búcsúkba, elsőszombati Mária-köszöntőkbe” – zárja közleményét a ferencesek sajtószolgálata.

A búcsú programja

A csíksomlyói kegytemplom – pápai kisbazilikából a következő alkalmakkor lesznek élő közvetítések, amelyek a kegyhely honlapjáról vagy a SzeredApp mobiltelefonos alkalmazásról is elérhetőek lesznek:

Május 29.: 18 órától nyitó szentmise, amelyet virrasztás követ 22 óráig.

Május 30.: Pünkösdszombaton 10 órától élő bejelentkezések lesznek a csíksomlyói kegyhely honlapján, segítve a mélyebb bekapcsolódást az ünnepi szentmisébe. 12.30 órától ünnepi szentmise a kegytemplomban. 

Május 31.: Pünkösdvasárnap a fél 11-kor kezdődő szentmise közvetítve lesz a kegyhely honlapján.

Június 1.: 10.30-tól megemlékező szentmise annak emlékére, hogy egy évvel ezelőtt Ferenc pápa Csíksomlyóra látogatott. A szentmisét Nm. és Ft. Kovács Gergely érsek, a Gyulafehérvári Főegyházmegye Főpásztora celebrálja.








EZT OLVASTA MÁR?

X