Pünkösdi búcsú Csíksomlyón: idén üresen ásított a „nyereg”


-A A+

Az egyház felszólításának eleget téve kevesen zarándokoltak el Csíksomlyóra, hogy személyesen vegyenek részt a pünkösdi búcsú szombati nagymiséjén. A kegytemplom előtt néhány száz hívő hallgatta a Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye Főpásztora által bemutatott szertartást. Az esemény rendben zajlott, kihágásokról, hatósági intézkedésekről nem érkeztek hírek.

Ezúttal elmaradt a csíksomlyói búcsút övező megszokott nyüzsgés, Csíkszereda csendesen készült az ünnepre, nem érkeztek messze tájakról zarándokok, elmaradt a keresztaljak szokásos felvonulása. Nem kínálták áruikat kézműves- és bóvli árusok, nem szállta meg étkezdés füstje sem a Csíksomlyóra vezető Szék útját.

Csupán néhány tucat zarándok-követ indult a napokban Csíksomlyó felé, hogy a székelyföldi települések szalagokra írt imaszándékait eljuttassák a kegyhelyre. A szalagokat összegyűjtötték és elhelyezték a kegytemplom közelében: az Erdélyi Mária Út Egyesület hirdetőtáblája elé rögzített lécekre kötözték fel, majd egy ferences szerzetes rövid ceremónia keretében megáldotta. A székelyföldi közösségek üzeneteit gyalogos, lovas és kerékpáros stafétával juttatták el a Mária-út zarándokai, akik hármas csoportokban, kereszttel, székely zászlóval és Mária-út zászlóval tették meg útjukat.

A déli fél egykor kezdődő ünnepi szentmise kezdetére a környékről és Csíkszeredából néhány száz hívő gyűlt össze, őket a kegytemplom előtti füves területen kialakított szektorokban helyezték el. A templom bejáratának környékét kordonokkal választották el, azon belül csupán a szertartás résztvevői tartózkodhattak, valamint innen indult útjára a szokásos körmenet, amely elvitte a Labarumot a Hármashalom-oltárhoz.

Az emberek kis csoportokban, fegyelmezetten sorakoztak fel a templom körül, többen népviseletben jöttek, a szokásos településtáblák, zászlók ezúttal hiányoztak. A hatóságok is több autóval és gyalogos járőrökkel is jelen voltak, ám tevékenységük leginkább a forgalomirányításra korlátozódott, nem láttunk ellenőrzést, igazoltatást. Feltűntek a kegyhely közelében civi nyomozók is, ám ők – jobb híján – a Barátok feredője elnevezésű hely borvízforrásánál töltötték az időt.

A Kis- és Nagy Somlyó közötti térség 1993 óta adott otthont a pünkösdi ünnep nagymiséjének, ám idén üresen ásított a „nyereg”. Ott jártunkkor néhány kisebb csoport mobiltelefonokon, laptopokon követte a szertartást. Néhányan egyénileg járták végig a Kis Somlyó hegyére vezető kálváriát, többen betértek az ez alkalommal nyitva álló Szenvedő Jézus- és Salvator kápolnába is.








EZT OLVASTA MÁR?

X