Nelu Tătaru: leghamarabb nyár végén kapjuk vissza a járvány előtti életünket


-A A+

Leghamarabb a nyár végén térhetünk vissza a járvány előtti életünkhöz – jelentette ki kedden késő este a román közszolgálati televízió műsorában Nelu Tătaru egészségügyi miniszter, majd hozzátette: bizonyos szokásainkon változtatni kell, írja az Agerpres.

Valószínűleg június 15-én nyithatnak a bevásárlóközpontok, folytatódnak a sportversenyek, igaz, nézők nélkül, megnyílnak a strandok, ötszáz személynél alacsonyabb nézőszámmal lehet koncerteket szervezni. Mindez azonban csak a június 1-jén bevezetett lazítások hatásainak felmérése után következhet be. Tătaru elmondta: az az elképzelés, hogy több lépésben nyissák meg a mallokat, előbb az üzletek nyithatnak, majd a vendéglők, végül a mozik és a játszóházak. A miniszter úgy értékelte, „még időbe telik”, amíg az élet visszatér a normális kerékvágásba.„Lehetséges, hogy a nyár folyamán megnyílnak a délutáni iskolák, a magánbölcsődék és óvodák” - mondta el annak kapcsán, hogy június 12-én véget ér az iskolai év, és a szülőknek nem lesz tovább lehetősége otthon maradni felügyelni a gyerekeket.

Ősztől számolnak azzal is, hogy „együtt fogunk élni a vírussal”, de úgy, hogy a közösségi terjedés nagyon alacsony szintű legyen. Ugyanakkor arra számítanak, hogy a lakosság egy részében kialakul az immunitás a vírussal szemben. Egy esetleges második hullám súlyossága attól függ, hogy a lakosság milyen hányadánál alakul ki az immunitás – magyarázta a miniszter.








EZT OLVASTA MÁR?

X