Koronavírus Romániában: felmerült, hogy a tünetmentesek egy részét idővel mégse tartsák kórházban


-A A+

Elképzelhető, hogy a tünetmentes koronavírus-fertőzöttek egy bizonyos kategóriáját idővel mégis kiengedik a kórházból, mondta Alexandru Rafila főmikrobiológus a Digi24-nek.

A Román Mikrobiológiai Társaság elnöke szerint a tünetmentes koronavírus-fertőzöttek két kategóriáját tartják számon. Az egyik kategóriába azok tartoznak, akiket véletlenül diagnosztizáltak, kórházba utaltak, és felügyelik az állapotukat addig, amíg két egymás utáni tesztjük negatív nem lesz. A másik kategóriát azok képezik, akiket enyhe tünetekkel szállítottak kórházba, ahol a kezelés következtében tünetmentessé válnak, a tesztjeik viszont hosszú ideig pozitívak maradnak.

Alexandru Rafila azt mondta, a kutatás jelenlegi állása szerint bizonyos esetekben a vírus-részecskék – bár már nem fertőznek – hosszú ideig a szervezetben maradhatnak, ezért lesznek pozitívak a tesztek. Elképzelhető, hogy a közeljövőben a második kategóriába tartozó tünetmentes fertőzötteket bizonyos idő elteltével kiutalják a kórházból.

A főmikrobiológus hangsúlyozta, hogy egyelőre az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontját várják ebben a kérdésben, és ez alapján majd ajánlást tesznek, de az egészségügyi minisztérium dönt majd. A kérdés az, hogy a kórházból kiutalt tünetmentes fertőzötteket hazaengedik-e vagy karanténba küldik. Mindkét megoldásra volt példa Európában, mutatott rá Alexandru Rafila.

(Címlapfotó: Agerpres)

 








EZT OLVASTA MÁR?

X