Megmentettek a környezetvédelmi őrök két medvebocsot Tusnádfürdőn


-A A+

Magára hagyta egy anyamedve két bocsát Tusnádfürdőn. A környezetvédelmi őrök befogták és elszállították a balánbányai medve-visszavadító központba a két állatot.

A két bocs fára menekült csütörtökre virradóra, amikor anyjuk összeverekedett egy másik anyamedvével Tusnádfürdő egyik utcáján. Balla Izabella, a Hargita megyei környezetvédelmi őrség vezetője az Agerpresnek elmondta, az két kisállat 3-4 hónapos lehet, egyedül, anyjuk nélkül nem tudnak magukról gondoskodni. Ezért döntöttek úgy, hogy ideiglenesen a medveárvaházba viszik őket, majd, ha elérik a megfelelő kort, visszaengedik őket a természetbe.

Domokos László, a Hargita megyei környezetvédelmi felügyelőség igazgatója elmondta, a balánbányai központ szakemberei fogták be a két bocsot a csendőrök segítségével. Hozzátette, 2-3 év múlva vissza lehet majd engedni az erdőbe a két állatot.

 

Csütörtök éjszaka két anyamedve verekedett össze Tusnádfürdő egyik sétányán. Mindkét állatnak három-három bocsa volt, amelyek mind felmenekültek a fákra. Egyikük azonban lemászott vagy leesett a fáról, és a másik anyamedve megölte. Egy idő múlva a két anyamedve visszament az erdőbe. Egyikük magával cipelte elpusztult bocsát, a másik kettőt azonban a fán hagyta, ezeket mentették meg a központ szakemberei, miután a helyiek riasztották az illetékes hatóságokat.








EZT OLVASTA MÁR?

X