Arafat: senki nem tudja felmérni, mekkora lesz a második járványhullám


-A A+

Az európai polgári védelem a COVID-19 világjárvány második hullámára készül, jelenleg azonban senki nem tudja felmérni, mekkora lesz ez – nyilatkozta Raed Arafat belügyi államtitkár, az országos katasztrófavédelem vezetője kedd esete az Antena 3 műsorában.

Arafat elmondta, videokonferencián tanácskozott az európai polgári védelem képviselőivel, és „egyértelműen” a COVID-19 járvány második hullámára készülnek, azt viszont senki nem tudja egyelőre megmondani, hogy a második hullám erősebb vagy gyengébb lesz-e, mint az első. 

A katasztrófavédelem vezetője hangsúlyozta: nem tartja helyénvalónak a korlátozások teljes feloldását. „Ha jön a második hullám, bizonyos intézkedéseket ismét meg kell hozni, ez nyilvánvaló. Talán ha jobban felkészülünk, nem kell majd olyan kemény intézkedéseket hoznunk, mint eddig. Meglátjuk, de a veszélyhelyzet egy formájára szükség lesz, hogy tovább tudjunk lépni. Hogy mi lesz a tartalma, mit veszünk ki belőle, mint például a közvetlen beszerzéseket, amelyekre ebben a fázisban nincs szükség, mindezt politikai szinten meg lehet tárgyalni és egyetértés születhet ebben a kérdésben” – tette hozzá Raed Arafat.

(Címlapi illusztráció forrása: MTI)








EZT OLVASTA MÁR?

X