Négy visszaeső koronavírus-fertőzöttet kezelnek Iaşi-ban


-A A+

Négy, korábban gyógyultnak nyilvánított koronavírus-fertőzött esett vissza, és került ismét kórházba Iaşi-ban, írja az Agerpres. A visszaesés oka nem ismert.

A Iaşi-i járványkórház menedzsere szerint a négy pácienst korábban gyógyultnak nyilvánították, ugyanis két, 24 óra különbséggel elvégzett tesztjük eredménye negatív volt, később viszont ismét pozitív eredményük lett. Tünetei csak egy részüknek voltak.

„Az új koronavírus szinte naponta új arcát mutatja, mi orvosok pedig új kérdéseket teszünk fel” – fogalmazott Carmen Dorobăţ.

A kórházmenedzser megfigyelése szerint a gyengébb immunrendszerrel rendelkezőknél mutatkoznak inkább a betegség tünetei. Tapasztalatai szerint ugyanakkor nem minden szervezetből tűnik el a vírus, valószínűleg azért, mert nem minden szervezet képes megfelelő mennyiségű antitestet termelni, megfelelő időintervallum alatt, és akkor a páciens visszaeshet. Mint mondta, hasonló visszaeséssel a Hepatitis B esetében már találkoztak az orvosok, ezért a COVID-19-es betegeket gyógyulás után is érdemes megfigyelés alatt tartani.

Monica Terteliu, a suceavai járványkórház vezetője is megfertőződött másodszor is koronavírussal, közölte pénteken Valeriu Gavrilovici, a Suceava megyei kórház orvosigazgatója.

Romániában pénteken 222 új fertőzést jelentettek, ezzel a nyilvántartott fertőzöttek száma 21 404-re emelkedett, ebből 4 579 az aktív fertőzöttek száma.

(Címlapfotó: Adobe Stock)

 








EZT OLVASTA MÁR?

X