Korlátozás és karanténkötelezettség nélkül léphetnek be Romániába a magyar állampolgárok (is)
Korlátozás nélkül léphet be Románia területére az Európai Unió valamennyi állampolgára, azoknak pedig, akik olyan európai országokból érkeznek – köztük Magyarországról –, ahol az utóbbi időben alacsony volt az újonnan észlelt koronavírus-fertőzések aránya, hétfőtől nem kell már kéthetes otthoni vagy hatósági elkülönítőbe vonulniuk – tisztázta az MTI érdeklődésére Alexandra Găvan, a határrendőrség szóvivője.
A március közepén meghirdetett rendkívüli állapot idején bevezetett, majd a veszélyhelyzetről szóló, május 18-án elfogadott 394-es számú kormányhatározat által megerősített, és továbbra is érvényben lévő beutazási korlátozást Románia azokra az utasokra alkalmazza, akik nem az Európai Gazdagsági Közösség vagy Svájc állampolgárai.
A jogszabályok szövegében az szerepel, hogy a rendkívüli állapot, illetve veszélyhelyzet idején – néhány kivételtől eltekintve – nem léphetnek be Romániába „idegenek". Ez alatt azonban nem általában a külföldi állampolgárokat értik, hanem a „harmadik országok állampolgárait", ahogyan ezt a fogalmat az európai uniós csatlakozás előtt kiadott idegenrendészeti törvény meghatározta – közölte a szóvivő.
Hozzátette: eddig sem volt tilos az uniós állampolgárok belépése Romániába, és a harmadik országok állampolgárai közül is beengedték az ingázókat, átutazókat, törvényhozókat, diplomatákat, rezidenseket és családtagjaikat.
Alexandra Găvan szerint annyi változik hétfőtől kezdődően, hogy aki a járványügyi operatív törzs által meghatározott 17 országból– Ausztriából, Bulgáriából, Csehországból, Ciprusról, Horvátországból, Svájcból, Németországból, Görögországból, Izlandról, Lettországból, Liechtensteinből, Litvániából, Máltáról, Norvégiából, Szlovákiából, Szlovéniából vagy Magyarországról – érkezik Romániába, annak már nem kell kéthetes elkülönítőben megvárnia a koronavírus-betegség lappangási idejének leteltét.
A járványügyi Országos Veszélyhelyzeti Bizottság szombaton közzétett döntése értelmében a közegészségügyi hatóság ezentúl hétfőnként frissíti a listát, amelyekre azok az országok kerülnek fel, ahol az utóbbi két hétben az egymillió lakosra eső új koronavírus-fertőzések átlaga nem haladja meg a napi öt esetet.
- 33191 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33193 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33193 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33195 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33196 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33196 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni