Június elején döntenek a Kétágú templom mögötti építkezésről


-A A+

Horváth Anna kolozsvári alpolgármester Emil Boc polgármester közbenjárását kérték Székely József és Adorjáni László lelkipásztorok a Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség részéről a Kolozs Megyei Főtanfelügyelőség által elkezdett építkezés leállítása érdekében – számolt be pénteken az egyházközség.

Az egyházközség és a kolozsvári magyar közösség önkormányzati képviselői szerint a Kétágú templom szomszédságába tervezett hatalmas épület sem jellegében, sem méreteiben, elhelyezésében nem egyeztethető össze a műemlékvédelmi előírásokkal.

Az Emil Boc kolozsvári polgármesterrel való találkozón az érintettek elmondták, hogy a Református Egyház, bár előzetesen elvi beleegyezését adta az építkezéshez, utólag az építtető – a Kolozs Megyei Főtanfelügyelőség – módosította az új székház terveit, amely a jelenlegi formájában vállalhatatlan, különös tekintettel arra, hogy egy műemléktemplom közvetlen szomszédságában épülne fel.

Az egyház képviselői és a polgármesteri hivatal illetékesei alternatív megoldások felleltározásának szükségességéről egyeztettek, melyek véglegesítésére egy háromoldalú, a Kolozs Megyei Főtanfelügyelőség vezetőségének részvételével, június elejére tervezett találkozó keretében kerülne sor. Ezen megoldások egyike a jelenlegi tervek megváltoztatására vonatkozik, oly módon, hogy a készülő épület műemlékvédelmi szempontból megfeleljen a hatályban lévő előírásoknak. Egy további lehetséges megoldás, hogy a felek közösen találjanak egy másik helyszínt, amelyen a Főtanfelügyelőség új székháza felépülhet.

Emil Boc polgármester biztosította az egyház képviselőit, hogy minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál arra, hogy a Kétágú templom körül kialakult helyzetet belátható időn belül rendezhessék oly módon, hogy az mindkét fél számára elfogadható legyen.








EZT OLVASTA MÁR?

X