Kihívás előtt Románia és Európa: jelentős népességfogyás várható


-A A+

Komoly kihívás elé állítja Európa, és ezen belül Románia társadalmát népességcsökkenés, szögezte le csütörtökön online sajtótájékoztatón Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy szociológus végzettségű polgármestere annak kapcsán fejtette ki álláspontját, hogy az Európai Bizottság elfogadta a demográfiai változásokról szóló legújabb jelentését, amely szerint ötven év múlva, vagyis 2070-re várhatóan a világ népességének alig 4 százaléka lesz európai.

A sepsiszentgyörgyi polgármester bemutatott egy térképet, amelyen azt jelölik, hogy a NUTS3-as szinten - vagyis a romániai megyéknek megfelelő szinten - miként nőtt vagy csökkent az európai lakosság az elmúlt kilenc évben. Ebből kiderül, hogy a kontinens szélein - Spanyolországban, Portugáliában, Romániában, a balti államokban - jelentős a népességfogyás.

Romániában csak Temes, Kolozs, Iași és Ilfov megyékben nem volt jelentős a demográfiai népességcsökkenés, Székelyföldön közepes szintű. „Romániában már 2020-2030 között jelentős népességfogyás prognosztizálható, hiszen azok a nők, akik az abortusz betiltása idején születtek, amikor magas volt a születésszám, már abba a korba jutnak, hogy nem vállalhatnak gyereket. A népességcsökkenés komoly kihívások elé állítja a társadalmat, ezért olyan közpolitikai döntésekre van szükség, melyek ezt a folyamatot megállítják”, szögezte le Antal Árpád.

Meglátása szerint, oda kell eljutni, hogy egy fiatal család ne érezze, hogy nehezebb az élete, ha gyereket vállal, az állam azokat kell hogy segítse, akik a gyerekeikért élnek, nem azokat, akik a gyerekeikből akarnak megélni. Arra kell törekedni, hogy a fiataloknak megérje itthon maradni, hiszen Romániából éppen az aktív lakosság vándorolt el.

Ebben a kérdésben a migráció megkerülhetetlen, „hiszen ha Brüsszel nem dolgoz ki olyan támogatáspolitikát, hogy a családok több gyereket vállaljanak, akkor csak úgy lehet fenntartani az Unió gazdasági erejét, ha bevándorlókat fogad”, véli Antal Árpád. „Mindennek ára van. Bátrabb döntéseket kell hozni az Európai Unióban, hiszen a gyerekvállalás támogatására is el kell venni a pénzt valahonnan, de a migránsok integrálásának is vannak költségei”- részletezte a polgármester.

Hozzátette, az Európai Bizottság szintjén még nem érződik az erre vonatkozó közpolitikai szándék, de a demográfiai jelentés még az új bizottság mandátumának elején készült el, így lesz idejük tanulmányozni, és ez alapján dönteni.

A dokumentumban ugyanakkor jó hírek is vannak: növekedni fog a várható élettartam, de az elidősödő társadalomban nem lesz, aki a nyugdíjakat kitermelje, ha nem hoznak jó közpolitikai döntéseket. Antal Árpád ugyanakkor leszögezte: az ötven évre szóló előrejelzés szakmailag „merész”, hiszen 2070-ig több nemzedék felnő, változhatnak a viszonyulások a gyerekvállaláshoz, az európai régiók között megvalósulhat a kohézió, így jó és rossz irányba is változhatnak a demográfiai trendek.








EZT OLVASTA MÁR?

X